2006. október 28.

Bertrice Small: A fúria

Bertrice Small regénye a XII. század világába repíti el az olvasót. Főurak, királyok vetélkednek angol és normann földekért, de az emberek életét ebben a középkori világban is az érzelmek és az érzékek uralják.

A szépséges, ámde fékezhetetlen temperamentumú Isabelle-hez, aki erős kézzel irányítja megörökölt birodalmát, egy szép napon beállít a rettenthetetlen lovag és kijelenti, hogy ő lesz a férje, ezt követeli az angol királyi érdek. Bevezeti szerelmesét az érzékek birodalmába, és boldogan élhetnének...

A regényben több fenekelés is történik, ezek közül az első részlet:

- Menj a szobádba, Belle! – utasította csendesen, hangja azonban vészjóslóan csengett.

Isabelle tiltakozásra nyitotta a száját, de férje ádáz pillantást vetett rá, hogy fékezze a nyelvét.

- Igenis, uram – válaszolta alázatosan.

- És ki se tedd a lábad, míg el nem döntöttem, mi legyen a büntetésed! – tette hozzá a lovag.

Belle megtartotta magának a fejében megfogalmazódott választ, s úgy tett, ahogy férje parancsolta.

Alig húzta ki a lábát a csarnokból, Hugh máris cimborájához fordult.

- Az én hibám! Elmondtam neki az igazat, mert látta, hogy Alette megváltozott az elmúlt néhány napban. Őszintén sajnálom, Rolf!

Rolf megrándította a vállát.

- De hát miért nem megy hozzád, fiam? – tudakolta az atya.

Rolf elmagyarázta.

- Ó! – szörnyülködött Bernard atya a fejét ingatva. – Igaz, a férj valóban élet-halál ura a házasságban, és Szent Pál is arra tanítja az asszonyokat, hogy mindenben engedelmeskedjenek uruknak, de mégis túl sok férfi él vissza Istentől kapott hatalmával. Nem lenne szabad így bánni a gyengédebb, gyengébb nemmel, sőt dicsőíteni, tisztelni kéne őket, amiért képesek új életet adni. Engedélyezem, Sir Rolf, hogy tovább udvarolj hölgyednek, de az nem torkollhat nemiségbe, míg Alette örök hűséget nem fogad neked! Most eredj, vigasztald meg, mert hogy összetört a szíve, afelől bizonyos vagyok! Ha gyengéden kiállsz Isten parancsolata mellett, idővel győzedelmeskedni fogsz, s asszonyod a tiéd lesz! Imádkozom értetek!

Rolf elsietett, az atya pedig Hugh-hoz fordult.

- Jó uram, a feleségednek kijár egy alapos dorgálás! Nem irigylem tőled! Mindenesetre mielőbb essél túl rajta!

Hugh komoran elvonult szobájukba, ahol Isabelle várakozott. Mikor behúzta maga mögött az ajtót, és látványosan kulcsra zárta, a lány dühösen rámeredt, bár szíve elszorult a félelemtől.

- Nos hát, Belle, mivel magyarázod az anyáddal és Sir Rolffal szemben tanúsított gyalázatos viselkedésed?

- Még az atya is megmondta, hogy igazam van! – védekezett a lány. – Anyám úgy viselkedett, mint egy szajha, az első jöttmentnek odadobta magát!

- Nagyon tévedsz! – vetett ellen Hugh. – Neked újdonság a szenvedély, ma Belle! Mondd, hogy tetszik?

- Egyszerűen csodás!

- No, anyádnak szintén újdonság! Szerinte is csodás, különben nem űzte volna Rolffal az utóbbi néhány héten! Rolf lankadatlanul azon volt, hogy leküzdje anyád érthető ellenérzéseit a házassággal szemben. Idővel sikerrel is jár, de neked semmi jogod nem volt, hogy ország-világ előtt szétkürtöld a kapcsolatukat! Hála Istennek, hogy a szolgálók nem voltak jelen! Rolf az intézőnk. Ezzel a húzással alááshattad volna a tekintélyét! Anyádat is megbántottad, Bernard atyát arra kényszeríttetted, hogy lelkük halhatatlanságára hivatkozva eltiltsa őket egymástól, pedig amúgy valószínűleg szemet hunyt volna a kapcsolatuk felett! Úgy viselkedtél, mint egy akaratos, makrancos gyerek, ma Belle, ezért férjedként kötelességem, hogy ráncba szedjelek! Úgy tűnik, nincs más választásom! Vedd le a köpönyeged!

- Tessék? – Isabelle nem hitt a fülének.

- Vedd le a köpönyeged! El kell, hogy náspángoljalak! Úgy viselkedtél, mint egy gyerek, ezért gyereknek kijáró büntetésben lesz részed! Elfenekellek!

- Csak nem mersz! – hűlt el a lány.

- Micsoda? Még ellenkezne mersz? – Hugh vészjóslóan felvonta szemöldökét.

- Nem te magad mondtad, hogy nem szoktál nőket ütlegelni? – visította Isabelle.

- Nincs más választásom, Belle! Most pedig tedd, amit mondtam! Azonnal!

Belle megkukult. A férje tényleg el fogja verni! Szíve összeszorult a félelemtől, kívülről azonban cseppet sem látszott idegesnek. Egyenesen férje szemébe nézett, levette köpönyegét, és szépen kisimítva maga mellé helyezte. Aztán kérdőn Hugh-ra pillantott, aki ekkorra már az ágyon ült.

- Gyere ide! – hívta Hugh Isabelle-t, s mikor a lány ott állt előtte, ráparancsolt: - Húzd fel a pendelyt, és hasalj a térdemre! – Tekintete roppant fenyegető volt.

- Meglásd, egy nap úgyis megöllek! – fenyegetőzött Isabelle.

- De nem ma! – felelte Hugh, és a térdére fektette a lányt. – Ezt, Belle, az anyádért kapod! – mondta, és keményen a fenekére suhintott. Belle sikított, bár jajveszékelése inkább a benne fortyogó dühnek, mint a komoly fájdalomnak volt betudható. – Ezt Rolfért kapod! – Hugh keze ismét lesújtott. Ezt pedig miattam! – Keze harmadszor is a lány fenekén csattant. Most pedig, te lehetetlen fúria, sikoltozz tovább! Azt akarom, hogy az egész ház azt higgye, hogy azt kapod, amit megérdemelsz!

Isabelle hallotta, hogy a férfi keze hatalmasat csattan valamin. Rémülten felsikoltott. Csak utána vette észre, hogy férje a feneke helyett az ágyat csapkodta. Megkönnyebbülten felzokogott, majd szétmázolta az arcán pergő könnyeket, és tovább sikoltozott, ahogy csak torkán kifért, hogy a csarnokban tartózkodók bizton fültanúi lehessenek megleckéztetésének.

- Na – mondta Hugh fennhangon -, remélem sikerült téged móresre tanítanom, egy életre okoltál belőle, és a jövőben több tiszteletet tanúsítasz mások iránt. Elvégre te vagy Langston vártornyának úrnője! – Megfordította a lányt, magához ölelte, s a fülébe súgta: - Most aztán tényleg komisz voltál, Isabelle!

- De te is! – szájalt a lány. – Miért nem engem ütöttél, uram? Megérdemeltem volna! – ismerte be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése