Kommunikáció

Akkor egy amolyan "zárszóféle" a kommunikációs témához...

Szinte az összes kislány elmondta (aki vette a fáradtságot, és írt), hogy nem jó a kommunikáció terén, nem tud igazán kommunikálni. Úgy vélem, hogy a gond nem az, hogy ne ismernék a kommunikáció eszközeit, vagy ne tudnák, hogyan kell használni őket. (Amúgy ez lenne a kisebb baj, ezeket simán el lehet sajátítani.) Véleményem szerint a baj forrása nem magában a kommunikációban keresendő, itt csak lecsapódnak a dolgok. Beszélhetünk verbális és non-verbális eszközökről, vagy bármi másról - ha igazából valamilyen belső gát eleve meghatározza a dolgokat.

Így nem is nagyon lehet megoldást találni, ezeket a gátakat mindenkinek magának kell lerombolnia. Persze én eleve próbálok valamilyen "mankót", segítséget nyújtani. Ilyen pl. a szabályrendszer. Erre támaszkodva nem kell kimondani, vagy leírni, hogy mit szeretnél - a játék keretein belül egyszerűen lehet jelezni. Nem kell azt mondani, hogy "szeretnék X fenekest" (elhiszem, hogy ezt nem könnyű kimondani), hanem csak azt kell összeszámolni, hogy milyen rosszaságot kell elkövetni.

Persze a szabályrendszer sem tud mindenre megoldást nyújtani, de azért szerintem eléggé jól használható - lenne. Ennek a következetes használatával ugyanis pár, komolyabb dolog kivételével szinte mindent meg lehet oldani (legalábbis eseti szinten). A komolyabb dolgokat pedig eleve jelezni lehetne, ha egyszerűen kilépsz, kiszállsz a játékból. Ez egyből mutatná, hogy valami nem jó, valami gond van. Persze magát a gondot nem kezelné egyből, de nagyon sok félreértést megakadályozna. És azt megértem, hogy magáról az esetleges okról nem könnyen tudtok beszélni, az lehet nagyon személyes, nagyon intim - de magát a tényt, azt, hogy valami miatt nem jó valami, azonnal jelezni lehetne.

A többi már csak a bizalmi szint kérdése. Természetes, hogy vannak olyan dolgok, amelyekről még 10-20 év ismeretség, barátság, vagy házasság után sem beszél az ember, nemhogy pár hónapos ismerősnek. Ezt az ember megérti, és nem is szabad erőltetni, mindenki annyira fedi fel saját magát, amennyire megbízik a másikban.

Vagyis, összefoglalva, nem tudok megoldást a kommunikációs bajokra:) De ha legalább annyit jelezünk a másik felé, hogy benne vagyunk a játékban, vagy éppen valami miatt nem, az már nagy lépés lenne. És ez azért nem olyan megvalósíthatatlan dolog... A többit már lehet csiszolgatni, formálni, fejleszteni. Fokozatosan meg lehet ismerni a másikat, meg lehet találni azt, hogy pl. hogyan jelezzük, ha már elég a porolásból. Ha ez az elején nem megy tökéletesen, az, szerintem, nem olyan végzetes baj. Hiszen vagy kevesebbet kapsz, vagy egy kicsivel többet. Nem hiszem, hogy bármelyik eset komolyan gondot jelentene....

Kommunikáció - Ahogyan egy pasi látja

Akkor beszéljünk egy kicsit a kommunikációról… A témát Mondy indította, így ez tulajdonképpen egy reagálás rá. Mivel a legtöbb dologgal egyetértek, amit írt, így ezeket nem fogom sorra megismételni:), inkább csak a saját szemszögemből próbálok néhány dologra utalni.

Az nem kérdés, hogy a kommunikáció az élet minden területén nagyon fontos – a fenekelés esetében pedig fokozottan is az.

Én eleve több szintre osztom a kommunikációt. Először is beszélhetünk direkt és indirekt módokról.

Direkt (közvetlen) módnak tartom azt, amikor a két fél előre megbeszéli, hogy mit is akarnak, mindenki elmondja, mit szeret, mennyit és hogyan akar kapni, mi az a határ, ami már nem fér bele, meghatároznak esetleg egy „menekülő szót” – vagyis minden tisztázva van, mindenki tudja, mire számíthat.

Nem tudom, hogy ez mennyire lehet gyakori, én még nem nagyon találkoztam ilyennel. Nem is nagyon szeretem, hiszen így azonnal elvész a játék maga… Ráadásul a legtöbb kislány elég nehezen oldódik fel, ahogyan Mondy is írta. Bár ha ez működne, akkor nagyon hamar lezárhatnánk a kommunikáció témát:))))

Sokkal nehezebb a közvetett (indirekt) kommunikáció – és a megértése. Hiszen itt nincsenek egyértelmű jelek, a reakciókat kell értelmezni – ami nem könnyű. Főleg a spanking terén, ahol a játék része a tiltakozás a kislányok részéről – hogyan lehet eldönteni, hogy az adott tiltakozás a játékhoz tartozik, vagy valódi?

Ez főleg komoly gondot jelent, ha csak évente 1-2 alkalommal találkozunk (blogtalik). Hiszen megismerni csak úgy lehet a másikat, ha minél többször tapasztaljuk, mire, hogyan reagál. Én azt szoktam mondani, hogy minimum 2 tucat fenekelés kell ahhoz, hogy a kislányt kiismerje valamennyire az ember. Ez még akkor sem könnyű, ha minden nap találkozok vele – a blogtalik tekintetében pedig szinte lehetetlen.

Vagyis valahol mixelni kell a két dolgot – főleg az elején. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy kislány beszéljen, írjon, vagy rajzoljon:) valamit arról, hogyan viszonyul a fenekeléshez – még a porolás előtt. Ugyanilyen fontos, hogy a fenekelés után meg lehessen beszélni a dolgokat, hogyan élte át, mi jár a fejében, stb. (Nem véletlenül szoktam kérdezgetni a porolás után – bár nem sok választ szoktam kapni…)

Persze, tudom, hogy ez nem könnyű:) És felmerülhet a jogos kérdés, hogy miért írok szinte csak a kislányokról?

Talán furcsán fog hangzani, de én tényleg úgy gondolom, hogy a spanking esetében a kislányok irányítják igazán a játékot. Nekünk, pasiknak, pedig maximálisan rájuk kell figyelni, és úgy játszani a szerepünket, ahogyan ők szeretnék. Ők döntik el, hogy mikor akarnak kapni és azt is, hogy nagyjából mennyit. Erre tökéletes módszer a „rosszalkodás”, amiről tudják, hogy fenekelést vonz maga után. Én úgy vélem, hogy a kislány a rosszalkodással jelzi, ha porolást szeretne – nekünk pedig ennek meg kell felelnünk:)

Fenekelés közben is a kislány kezében van az igazi döntés, meddig akar elmenni. Természetesen itt lehetne határokról és egyéb dolgokról beszélni, de akkor tényleg regény lenne az írásból:) ).

Hogyan tudja jelezni, ha többet akar? Ez alapvetően a könnyebbik rész, hiszen egy plusz rosszalkodás, visszaszólás, engedetlenség – sok eszköz áll a rendelkezésükre.

Hogyan jelezze, ha valami nem jó? Erre az egyik módszer a „menekülő szó”, amit én nem nagyon szeretek, bevallom. Viszont biztonságos, nem lehet félreérteni, egyértelmű.

Én azt a módszert szoktam alkalmazni, hogy valamihez kötöm a büntetés határát. Mondjuk a kislánynak ki kell mondania egy mondatot – „Nem csinálom többé”, „Bocsánatot kérek”. Ez tulajdonképpen ekvivalens a menekülő szóval:), de mivel a játékhoz illeszkedik, a játék szerves része lehet.

Persze sok mindent lehet non-verbális eszközökkel is tudatni. Ilyen pl. a Mondy meséjében szereplő csukló érintés, ami szintén a „menekülő szót” helyettesíti. Természetesen ezt a jelet is értelmezni kell, vagyis valahol, valamikor meg kell beszélni, vagy rá kell jönni, hogy mi mit jelent.
Az első hozzászólásomat rövidre fogva, összegzésképpen azt mondom, hogy a kommunikáció elsősorban a kislányok oldaláról lényegesebb – nekünk, pasiknak, pedig meg kell tanulnunk értelmezni a jeleket, rezdüléseket, hangsúlyokat. Ez viszont nem olyan egyszerű, ezért szükséges, hogy főleg az elején, közvetlenebb eszközöket alkalmazzanak a kislányok.

Lehet vitatkozni:)

És még egy reagálás:
„Egy lány akkor érzi fontosnak magát, és akkor érzi teljesnek a kommunikációt, ha mondjuk a férfi leheveredik mellé, és úgy "leckézteti". Ha nézi közben a kislány arcát, a reakcióit.”

Egyrészt erre sincs nagyon lehetőség, idő egy blogtalin, de ami fontosabb: ha a kislány elrejti az arcát a haja mögé, akkor a pasi hogyan tudja értékelni a reakcióit? :) A kérdés nem Mondynak szól elsősorban.