2014. szeptember 28.
Irodalom
A szürke ötven árnyalata után megszaporodtak a fenekeléssel, BDSM-el foglalkozó könyvek - szerencsére :) Sajnos mintha kezdene lecsengeni a hullám, egy ideje kevesebb ilyen könyv születik - vagy csak én nem találkozok velük. (Ha bárki olvas ilyen könyvet, kérem, írja meg nekem.)
Így elég sok idő telt el, míg új könyvekkel sikerült gyarapítanom kis könyvtáramat :) A szerző nem ismeretlen, Julie Kenner, akinek Stark (vagy Rabság) trilógiáját már olvashattátok. Most egy új sorozat első kötetét ajánlom - valamint egy novellát, amely amolyan kapocs a két trilógia között.
Vagyis megtaláljátok a könyvtáramban a Bűvös rabságot, és a Kínzó vágy című könyvet is. Részlet az utóbbiból:
"– Azt… azt mondtad, el akarsz fenekelni. Megkötözni. – Kapkodva vettem a levegőt és
összeszedtem a bátorságot, majd annyira húzódtam el, hogy lássam a szemét, amelyben
visszatükröződött az engem minden ízemben átjáró forróság. – Azt mondtad, el akarsz élveztetni.
Szeme minden egyes szóval sötétebb lett, de arca változatlan maradt, mintha bármilyen
reakciója robbanást válthatna ki. Egy pillanatig csak bámultunk egymásra, vibrált köztünk a
levegő, létezésem attól a vágytól függött, amely az érintése után kiáltott.
Hangja rekedt volt, mikor végre megszólalt.
– Igen, ezeket mind mondtam. És sokkal többet akarok annál, mint amit mondtam. – Ujját
végighúzta az állam vonalán. – Azt mondtad, te is akarod. – Szünetet tartott, a pillanat súlyosan
lebegett kettőnk között. – Még mindig ezt akarod?
Bólintottam, ahogy a lift lágy döccenéssel megállt.
– Mondd ki!
Kinyitottam a szám, hogy megszólaljak, de túl száraz volt. Nagyot nyeltem és újra
megpróbálkoztam.
– Igen – mondtam, ahogy az ajtók kinyíltak. – Ó, istenem, igen."
Akit érdekelnek a könyvek, de nem tudja, honnan tölthetné le, írjon nekem :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése