Will az oldalán feküdt, s az ablakból odalátszó sárga munkásházat nézte, amikor valami meleget érzett a hátán, olyasmit, mintha egy doromboló kismacska dörgölődzött volna meztelen bőréhez. Szeméből egészen kiment az álom, megfordult, s félig felkönyökölt.
- Hű a mindenségit! - kiáltott.
Jill-Baba felült, és birizgálni kezdte Willt. Haját cibálta, tenyerével végigsimitott a férfi arcán, nem valami lágyan, s az orrát csavargatta.
- Ugye nem haragszol, Will
- Még hogy haragszom? - mondta az.- Még a velő is bizsereg a csontomban!
- Bizsergess meg egy kicsit, Will - mondta Jill-Baba.
Will elkapta a lányt, de az kicsúszott a kezéből. Pedig Will azt hitte, olyan erősen fogja, hogy nem szabadulhat. Utána vetődött, megkapta a karját, s visszarántotta maga mellé. Jill-Baba megbújt Will karjában, csókolgatta a férfi mellét, az meg csak nevette.
- Hol van Rosamond? - kérdezte Will, akinek hirtelen eszébe jutott az asszony.
- Bement a városba; egy doboz hajtűt venni.
- Mikor ment el ?
- Úgy egy perce.
Will felemelte fejét, s megpróbált elnézni az ágy vége fölött.
- Pluto merre van?
- Kint ül az elülső tornácon.
- Ej, fenét - mondta Will, fejét visszaejtve a párnára -, amilyen lusta, az biztosan el nem mozdul a helyéből.
Jill-Baba közelebb bújt hozzá, és szorosan átölelte. Will keményen megmarkolta a leány mellét.
- Jaj, ne olyan erősen, Will! Fáj!
- Fog az még jobban is fájni, mielőtt elintézlek!
- Csókolgass előbb egy kicsit, Will! Úgy szeretem!
Will odavonta magához, a leányt, és csókolni kezdte. Jill-Baba hevesen megölelte Willt, és még jobban odasimult hozzá. Amikor szorosan mellette feküdt, Will még vadabbul csókolta.
- A tied akarok lenni, Will - mondta Jill. - Most rögtön, Will, nagyon kérlek.
A szomszédos sárga munkásház ablakán kihajolt az asszony, és kirázta a portörlőt, s néhányszor odacsapkodta a ház falához, hogy minden por és szösz kimenjen belőle.
- Most akarom, Will, azonnal, már nem bírok tovább várni - mondta Jill-Baba.
- Se te, se én - mondta a férfi.
Will feltérdelt, megemelte Jill-Baba fejét annyira, hogy haja ki-szabaduljon. Ledobta a leány párnáját, s Jill-Baba hosszú barna haja lelógott az ágyról, majdnem a padlóra. Will lenézett rá, s látta, hogy a leány felemelkedik annyira, hogy teste majdnem hozzáér az övéhez.
Arra ocsúdott fel, hogy Jill-Baba sikolt a fülébe. Fogalma sem volt, mióta sikoltozik a leány. A pillanat teljes gyönyörében semmiről sem tudott.
Kis idő múlva Will felemelte a fejét, s a leány arcába nézett. Az tágra nyitotta szemét s rámosolygott.
- Nagyszerű volt, Will- suttogta. - Még egyszer!
Will megpróbálta kiszabadítani magát, s fel akart tápászkodni, de Jill-Baba moccanni sem hagyta. Will tudta, hogy a leány választ vár.
- A fenébe is, Jill-Baba, nem megy az csak úgy, egymás után.
Will újabb kísérletet tett, hogy kiszabadítsa magát s felkeljen. A leány csak nem eresztette el.
- És majd otthon, Georgiában?
- Ha Georgiában is ilyen jó, mint Karolinában, akkor ám legyen!
- Georgiában még jobb lesz - mosolygott a leány.
- Így görbülj meg, ha nem? - kérdezte Will.
- Mondtam, hogy Georgiában még jobb lesz, Will.
- Hát azt ajánlom is! Mert ha nem, tüstént visszahozlak Karolinába.
- Azért én már csak georgiai lány maradok, még ha visszahozol is.
- No jó, nem bánom - mondta Will.- De ha minden georgiai lány olyan jó falat, mint te, akkor én odaát maradok.
Jill-Baba felemelte kezét, s bőrét dörzsölgette, ott, ahol Will megha-rapta, s meglátszott fogainak a nyoma. Will szeretett volna felkelni, és hátára fordulni, de a leány még most sem eresztette el. Szótlanul feküdt egy darabig, behunyt szemmel, s egész testében nagy jóérzés áradt szét.
Egyszerre váratlanul, mint derült égből lecsapó villám, iszonyú nagyot csattant valami a fenekén. Will felüvöltött, feldobta magát a levegőbe, megfordult saját tengelye körül s visszanyekkent a hátára; szeme majd kiugrott. Mennykőcsapás sem ijeszthette volna meg jobban.
Szólni még nem bírt, de már látta, hogy Rosamond áll az ágy mellett. Fél kezében hajkefét emelt magasra, azzal hadonászott fenyegetően, s közben azon mesterkedett, hogy másik kezével hasra forditsa Jill-Babát. Sikerült is, s gyors egymásutánban ötször-hatszor lecsapott rá, még mielőtt a leány kicsúszhatott volna a keze közül.
Will látta, semmi értelme sem volna, hogy megpróbáljon felkelni, így hát nyugton maradt, tekintetét a Rosamond kezében táncoló hajkefére szegezte, s könyörgött a feleségének, ne fordítsa megint hasra, s ne szurkálja össze még jobban.
Jill-Baba először csak nevetett, de bőre úgy felhólyagzott a kefe nyomán, hogy a fájdalomtól sírva fakadt. Will maga alá nyúlt, s megtapogatta a testén támadt nagy, kemény hurkát. Megnyomkodta hátha kiáll belőle a szúró fájdalom. Jill-Babának olyan volt a feneke, mint a tűz. Vörös hurkák szántották fel gyönge húsát. Will újra odanézett, és észrevette, hogy egyik hurka a másikat éri, csupa hosszú, kemény dudor, nagyságuk, alakjuk olyan, mint a Rosamond hajkeféje.
Rosamond mögött Pluto állt, és szánakozva nézte Jill-Baba remegő testét, s meg-megránduló, felhólyagzott hátsó részét.
- A krisztusát - mondta Will, hurkás testét megtapogatva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése