Pages

2016. szeptember 8.

9 mondattal kiszűrhető a szadista hajlam


Kanadai kutatók szerint egyszerűen megállapítható, ki mennyire hajlamos a szadizmusra – mindössze kilenc kérdésre kell válaszolni. Mivel több kislány is azzal vádolt már korábban, hogy szadista vagyok :), így kitöltöm a tesztet :)

(Az első nyolc mondat minél inkább jellemző, míg az utolsó minél inkább nem, annál erősebb a szadista hajlam. Azt nem írták, hogy milyen intervallumok között lehet válaszolni, azért legyen egy tízes skála.)

1. Az irányítás érdekében kigúnyolok másokat. 
Az igaz, hogy eléggé irányításmániás vagyok, de az irányítás célközönsége nálam csak a lányok halmaza :) Másrészt nem szeretek kigúnyolni másokat... Elég gyakran szoktam provokálni a lányokat, ez igaz, és szinte állandóan vigyorgok, de ez azért más tészta. Vagyis ez nem igazán jellemző, de az irányításmánia miatt legyen 1 pont a 10-ből :)

2. Másokat piszkálni sosem unalmas. 
Na, ez már érdelesebb kérdés :))) Bár én ezt is úgy fogalmaznám meg, hogy lányokat piszkálni sosem unalmas :) Vagy még inkább igaz, ha a subokra vetítjük ki a dolgot :) Erre azért jár olyan 5 pont :)

3. Az irányítás érdekében bántanék másokat.
Húúú, itt a bántás szó definíciója az érdekes – mivel a fenekelés, a büntetés nem egyenlő a bántással :) Ráadásul én nem azért fenekelem el a lányokat, hogy én irányítsak – mivel én irányítok, így én döntök a büntikről is :)

Persze akarva-akaratlanul bántottam meg már másokat, de nem az irányítás érdekében...
Nem könnyű... Legyen 3 pont.

4. Szórakoztató másokat dühösnek látni, miután kigúnyoltam őket. 
Itt ismét csak a definiálásokkal van a nagy gond... Ugyanis az igaz, hogy nagyon tudom élvezni, amikor egy lányt megbüntetek, és a tehetetlenség miatt mérgelődik (Mondy sokat tudna mesélni erről, és rengeteg plusz fenekelést kapott beszólásokért és mutogatásokért :)))) ) És az is igaz, hogy a büntetés közben elhangzó megjegyzéseim („csak nem fáj a popsid?”) értelmezhetőek gúnyolódásnak :)

Ha a mondat úgy hangozna, hogy „szórakoztató és élvezetes az elfenekelt lány reakciót figyelni”, akkor a maximális 10 pontot adnám rá :) De így talán 3 pont.

5. Gonosznak lenni valakivel néha izgalmas.
Na, ez rám egyáltalán nem igaz. Persze jön majd Verucika, hogy mennyire gonosz vagyok :), de igazából én inkább elnéző vagyok a lányokkal – néha túlzottan is. Vagyis inkább az az igaz, hogy ha gonoszabb lennék, akkor az valóban izgalmasabb lenne :))) De így ez 0 pont.

6. Örömmel tölt el, ha másokat a barátai előtt gúnyolhatok ki.
Nem tudom, miért ragadtak le a gúnyolódásnál... Hiszen itt is igaz az, hogy örömmel tölt el, ha egy sub lányt mások előtt büntetek meg – de ennek nincs semmi köze a gúnyolódáshoz :) Az is igaz, hogy szeretek csipkelődő megjegyzéseket elejteni társaságban (kényelmes az ülés?), ami felfogható gúnyolódásnak... Legyen 2 pont.

7. Izgalmas érzés azt látni, ahogy mások verekednek.
Izgalmas látni, ahogy mások fenekelnek :) Mindig is kerültem a verekedést, ökölvívást ritkán szoktam nézni a tévében – az viszont izgalmas tud lenni, ha két lány birkózik :))) Persze szabályok között, és a győztes elfenekeli a vesztest :))) Vagyis ez max. 1 pont.

8. Ha valaki idegesít, arra gondolok, hogy bántom.
Ez egyáltalán nem jellemző rám. Még az sem, hogy ha egy lány idegesít, akkor el akarnám fenekelni. 0 pont.

9. Még akkor sem bántanék szándékosan senkit, ha idegesítene engem.
Ennek nem sok értelme van, a válasz benne van az előző kérdésben – vagyis természetesen nem bántanám, sőt, el sem fenekelném azt, aki idegesít :)

A 8 kérdésre 15 pont a 80-ból (és azért eléggé felfelé pontoztam minden kérdésnél). Vagyis nem vagyok szadista, hanem csak egy irányításmániás Dom :)

De kíváncsi vagyok, hogy a lányoknál milyen értékek jönnének ki.... :))))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése