Szerző: Duresz
Anna már régóta ódzkodott ettől az esküvőtől, nem nagyon kedvelték egymást unokatestvérével sem, éppen pasija sem volt, aki elkísérje, és hát a gazdag család részéről nyilván komoly rongyrázásra lehetett számítani. Ő pedig az ilyet nem igazán szerette. De hát mit volt, mit tenni, el kellett mennie, nem tehette meg, hogy nem vesz részt, hiszen ez az egész család szemében óriási tiszteletlenség lenne. Emellett Nóri már régebben megkérte arra is Annát, hogy utazzon le néhány nappal korábban és segítsen nekik a munkálatokban. A lány végülis ezt szívesen megtette, három nappal előbb érkezett és kapott egy kis külön szobát a hatalmas házban.
Az esküvő előtti napon aztán gyakorlatilag kiürült a ház, a menyasszony és
anyukája elmentek kozmetikushoz, az apukája a kajarendelés után rohangált, a
vőlegény családja a ceremónia hivatalos részét egyeztette, a srác, Marci pedig
a torták után futkorászott.
Anna elvállalta, hogy amíg mindenki távol van, feldíszíti a kertet, ahol az
ünnepség java része lesz. Korán felébredt, és már azelőtt munkához látott, hogy
mindenki útnak indult volna. Mikor aztán kiürült a ház, bikinire vetkőzött és
úgy folytatta a munkát. Nagyon jól haladt, körülbelül két óra alatt el is
készült, úgy döntött hát, hogy egy fél órát napozik még a kertben, meztelenül.
Lehozta a törölközőjét, leterítette az egyik napágyra és ellazulva szívta
magába a napsugarakat. Lábát szétnyitotta, élvezte, ahogy a finom szellő
cirógatja a punciját. Néhány perc múlva, hirtelen egy árnyék vetült fölé, Anna
azonnal felkapta a fejét.
– Hello! – köszöntötte őt vigyorogva Marci.
– Te mit… mit keresel itt? Fordulj már el légy szíves!
Nem látod, hogy pucér vagyok?
– Hogyne látnám… már nézem egy ideje. Ide figyelj,
mióta először megláttalak, szeretnék dugni veled. Most itt az alkalom, nem lát
minket senki…
– Nem érdekel! Holnap elveszed az unokatestvéremet…
Normális vagy, hogy ilyeneket beszélsz?
– Na… vagy szétteszed a lábadat, vagy megbánod, de
nagyon!
– Mondom, hogy menj a picsába! – mondta Anna, aki úgy
takarta magát, ahogy csak tudta.
– Jó, akkor itt várjuk meg a többieket! – válaszolta
Marci.
– Mi van? De mit akarsz? Fordulj el, engedj bemenni a
házba!
– Eszem ágában sincs!
A beszélgetés még ebben a mederben folytatódott tovább, amikor befordult az
udvarba Nórinak az autója. Ő és az édesanyja persze hamar kiszúrták a kissé
furcsa helyzetben levő párost.
– Ti meg… ti meg mi az istent csináltok itt? –
kiáltott Nóri kifakadva.
– Hogy mit? Megmondom… A kedves unokatestvéred küldött
nekem egy SMS-t, hogy jöjjek le az udvarba, segítsek díszíteni. Mikor leérek,
itt vár pucéran, széttett lábakkal… Szerinted?
– Ez hazugság… úristen, miket beszélsz? – mondta Anna.
– Kussolj! – kiáltott Nóri.
– Figyelj, bizonyítani is tudom… Itt a telefonja! Meg
az enyém is! Nézd csak meg benne az SMS-t!
Anna csak hüledezett, hiszen ő a telefonját a szobájában hagyta. Basszus,
hát ezért volt ilyen magabiztos Marci! Lehozta az ő telefonját és írt magának
róla egy SMS-t…
Nóri ezalatt megnézett mindent, majd hozzávágta Annához a telefont és
ütni-rúgni kezdte a meztelen lányt, Anyja és Marci alig tudták lefogni.
– Mocskos ringyó! Kinyírom! – üvöltötte.
– Figyelj Nóri… az én telefonom fenn volt a szobámban…
Marci kihozta és ő írta róla az SMS-t!
– Ekkora szemenszedett hazugságot! Mit képzelsz te
magadról?
– Persze, Marci csinál ilyet, a mérnökember, akiben
még soha nem kellett csalódnom! Ellenben te, a kis mezítlábas falusi ringyó, te
teljesen ártatlan vagy! A seggeden levő hegek is arról árulkodnak, mennyire
mintanő vagy! Biztos azért vertek meg annyiszor, mert te nem csinálsz soha
semmit! De tudod mit… Majd a Mama eldönti, hogy mi lesz veled. Délután jön… Majd
ő megadja a méltó büntetést! Addig viszont bezárunk a szobádba.
Marci elfordult, Anna pedig maga köré tekerte a törölközőjét és felkísérték
a szobájába. Mikor felértek, Anna tett még egy utolsó próbálkozást Nórinál.
– Figyelj, amit mondtam, igaz. Meztelenül napoztam
lenn, mikor odajött hozzám és azt mondta, hogy meg akar dugni. Én nemet
mondtam. A telefonom a szobámban volt és nem is tudtam róla, hogy időközben
lehozta. A lelkiismeretem tiszta. Nem tennék veled ilyet… Kérlek, higgy nekem!
– A leendő férjemnek hiszek. Minden szavad hazugság!
Be leszel zárva, míg a Mama megérkezik… Az esküvőn nyilván nem akarlak látni.
– Nem elég bezárni… Ez egy falusi liba, ki fog mászni
az ablakon! Vegyétek el minden cipőjét, zokniját, lábbelijét, hogy eszébe se
jusson megszökni! – szólt Nóri anyja.
– Anya, szerinted az visszatartja, hogy mezítláb van?
Gyerekkorunkban sokat játszottunk együtt, tavasztól késő őszig nem sokszor
láttam bármit is a lábán… Nem fogja visszatartani a szökéstől, hogy meztelen
lábbal kell mennie. Egyszerűen kötözzük az ágyhoz…
– Nem, nekem jobb ötletem van… Nem fog tudni a talpára
állni, mert fájni fog neki. Szerezz egy vesszőt valahonnan!
– Mit akarsz? Megvesszőzöd a talpát?
– Pontosan. Ahogy a Mama szokta. Arra biztos nem lesz
kedve rálépni!
Marci leszaladt, hogy szerezzen egy vesszőt, és hamarosan visszatért egy
meglehetősen vékony, és törékeny darabbal.
– Nem a legjobb, de ez is megteszi… Akarod te
csinálni, lányom?
– Persze!
– -Anna, feküdj az ágyra és emeld fel a lábaidat… de
ezt pontosan tudod, hogy működik!
– Olyanért büntettek meg, amit nem követtem el. De
tegyétek, én nem ellenkezem, a lelkiismeretem tiszta.
– A büntetés még nem ez lesz, majd azt a Mama találja
ki…
Anna lefeküdt az ágyra, térdben behajlította a lábait, hogy a talpai felfelé
nézzenek és behunyta a szemét. Nórinak szerencsére fogalma sem volt róla, hogy
kell ezt csinálni, sok ütése lecsúszott, mellé ment, pontatlan volt, vagy olyan
részt talált el, ahol megfelelően kemény volt a bőr. A lány hang nélkül viselte
a verést, Nóri vesszője pedig 12 ütést követően el is tört.
– Francba! – mondta Nóri.
– Nem baj lányom, szerintem ennyi elég volt. Jól bírja
a fájdalmat, de ráállni nem fog… Hozok be neked mindjárt innivalót, meg
ennivalót ide a szekrényedre. Itt várod meg a Mamát, aztán majd ő dönt a
sorsodról. Nem hiszem, hogy túl kegyes lesz veled…
– Mondtam, az én lelkem tiszta… - suttogta Anna.
A többiek kimentek és kulcsra zárták az ajtót. Rövidesen nagynénje még
visszajött, ígéretéhez híven hozott neki inni és ennivalót, aztán kiment és
magára hagyta.
Annán azóta is csak a törölköző volt, levetette magáról és a hátára feküdt
az ágyán. Bal lábát keresztbe tette a másikon és talpát vizsgálta. Látszottak
rajta csíkok, és kicsit égett is, de teljesen kibírható volt a fájdalom. Viszont
kimondottan jól esett neki, hogy ennyi idő után valaki megint megverte a
talpát… Nézegette, simogatta a saját lábfejét, visszaidézte magában a
vesszőzést, simogatta a saját melleit, a punciját, majd lassan benyúlt magának
és önkielégítést végzett.
Ahogy utána megpihent, egyre inkább kikristályosodott benne, hogy nem
akarja megvárni azt a kínzást, ami vár rá főleg, hogy teljesen ártatlan a
dologban. Felült, majd megpróbált talpra állni. Ahogy sejtette, nem volt vele
gondja. Kellemetlen volt ugyan, mintha kis köveken járna folyamatosan, de már
hozzászokott az efféle érzéshez. Odasétált a szekrényhez és keresett benne
magának ruhaneműket. Szerencsére volt nála egy testhez álló nadrág, amit
futáshoz szokott hordani, ezt felvette, valamint egy fekete pólót és már készen
is állt megszökni a házból. A szobája az emeleten volt, kinyitotta hát az
ablakot és körbenézett, milyen lehetőségei vannak. A lejutás nem jelentett
problémát, hiszen az ablaka alatt kb. egy méterrel pont egy melléképület teteje
kezdődött, amiről már simán le tudott mászni. A továbbiakat viszont még nem
tudta. A kerítést jelentő falon biztos, hogy nem tud átmászni, legalábbis
feltűnés nélkül, de a birtokon sem maradhat, innen mielőbb szabadulnia kell.
Aztán eszébe jutott a hátsó gyümölcsös, ami csak szögesdrótkerítéssel volt
körülvéve, viszont nem egy gyümölcsfa volt, aminek kilógott az ága, tehát meg
lehetett rajta keresztül szökni a birtokról. Körülbelül 20 méterre pedig, a
kanyaron túl volt egy tó, körülötte elég sok fával, úgy gondolta, ott el tud
bújni, hogy aztán majd este tovább szökhessen. Na, akkor indulás!
Kibújt hát az ablakon és leereszkedett a melléképület fém tetejére, majd
felszisszent. A felület a folyamatos napsütés miatt elviselhetetlenül forró
volt, megvesszőzött talpa pedig ezekben a pillanatokban komolyan fájt. Gyorsan
szedte hát lépteit, az épület végénél lemászott, majd miután nem látott senkit,
futásnak eredt a fák irányába. Felmászott az első fára, aminek láthatóan
kilógott az ága a kertből, majd egy kicsit megpihent rajta. Aztán igyekezett
elég magasra mászni ahhoz, hogy ki tudjon ugrani a birtokról. Itt és most
nagyon örült neki, hogy elvették a cipőjét, hiszen mezítláb sokkal jobban
tudott mászni, mint lábbeliben. Talált egy elég vastag ágat, ami felett
ráadásul volt egy másik is, amibe meg tudott kapaszkodni, így kimászott a
kerítés vonalán kívülre, majd az ágban megcsimpaszkodva leugrott a kerítés
oldalán. Kint volt! Körülnézett, aztán futni kezdett a tó irányába. Ez volt
talán a legveszélyesebb rész, hiszen ezt a kb. 20 métert egyenesen a főút
mellett kellett megtennie. El is ment mellette két autó, de szerencsére egyik
sem tűnt ismerősnek, egyszerűen továbbmentek.
Anna elérte a tavat, majd gyorsan felmászott az egyik fára. Eddig minden
rendben volt, a talpa égett csak, a vesszőzés, a forró tető és a futás kicsit
kikészítették. Úgy gondolta, vár néhány percet és lemegy, kicsit megáztatja a
tóban a lábait.
Amíg a lány bujkált, megérkezett a házba a Nagymama. Természetesen egyből
látta unokáján az izgalmat és kérte, hogy mondják el neki, mi történt. Marci a
Nagymamának is előadta a hazugságot, majd négyen együtt indultak fel Anna
szobájába. Benyitottak… és hűlt helyét találták a lánynak.
– De… ezt nem értem. Hogy tudott megszökni? Elvettük
az összes lábbelijét, és még a talpát is megvesszőztük, hogy biztos ne tudjon
lábra állni. – mondta Mári néni.
– Biztos nem voltatok elég kemények. Annának nagyon
magas a fájdalomküszöbe, szinte mindent kibír. Néhány vesszőcsapás nem hiszem,
hogy nagy gondot jelentett neki, pláne úgy, hogy állandóan mezítláb van.
Messzire biztos nem ment, azért tudja, hogy mezítláb feltűnő lenne egy idő
után. Szerintem a közelben lesz. Vagy a kertben bújkál, vagy… van itt valami
erdőféleség?
– Hááát, a kis tó mellett van egy kis erdő, igen.
– Nézzük át gyorsan a kertet, aztán ha itt nincs,
akkor kimegyünk oda. De mindent teljesen diszkréten, arra kérlek titeket, nem
lenne jó, ha a násznép bármit is megtudna.
A kertet hamar átnézték, természetesen nem leltek Anna nyomára.
A lány éppen a lábát áztatta, mikor meglátta nagyanyja autóját bekanyarodni
a tó felé. Megszeppent, de hirtelen nem tudta, mit tegyen. Fára mászni nincs
már ideje, hamar észrevennék, egyetlen lehetősége, ha beveti magát a tóba és
megbújik a pici nádasban, amíg nyilván a fákon kutatnak utána. Anna belesiklott
tehát a tóba és a víz alatt úszott, amíg a nádashoz nem ért. Hason feküdt a
susnyásban és csak éppen annyira emelte ki a fejét, hogy lélegezni tudjon.
Közben a családi négyes leparkolt és nekiálltak egyesével megnézni minden
egyes fa koronáját, hogy nem látják-e rajta a lányt.
– Nincs meg Mama… hol lehet akkor? – kérdezte Nóri
nagyanyját
– A vízben lesz. Biztos vagyok benne. Álljunk meg
különböző pontokon és figyeljünk, egy idő után fel kell majd jönnie levegőért,
de legalábbis zajongani fog.
Anna észrevette, hogy közelednek, de az is hamar leesett neki, hogy a
nádasban ki fogják őt szúrni. Ezért ismét bevetette magát a vízbe és elkezdett
úszni a tó egy másik pontja felé, ahol egy régi stégnek a maradványai voltak. A
családtagok ezalatt elhelyezkedtek úgy, ahogy a Nagymama mondta és figyelték a
vizet. Anna addig maradt a víz alatt, amíg csak tudott, de egy idő után égni
kezdett a tüdeje, légszomja volt és lassan kidugta a fejét a tóból.
– Megvan! Ott van! – hallotta Nóri kiáltását Anna,
amire azonnal visszahúzta magát és elkezdett úszni… valamerre.
Úszott, úszott a víz alatt, majd lábra állt és ki akart futni a tóból,
amikor észrevette tőle két méterre álló nagyanyját.
– Nem is lett volna rossz, Kisasszony! Kár, hogy én is
itt voltam. Őket biztos átráztad volna.
Anna egy szót sem szólt, csak állt zihálva a derékig érő vízben és pislogás
nélkül meredt nagyanyjára. Aztán lassan elindult kifelé a vízből, ahogy partot
ért, Mári néni két hatalmas pofont kevert le neki.
– Itt játszod a kurvát, aztán még a lányom esküvőjét
is veszélyezteted! Mi lett volna, ha valaki észrevesz, te kis ribanc? A szart
is kiverem belőled…
– Nem, nem… Nyugodj meg! Megkapja, amit érdemel… Anna,
vedd le ezeket a vizes ruhákat! Van egy pokróc, meg egy kötél az autómban,
hozzátok ide! Mári! Törjél három közepes vesszőt valamelyik fáról és alaposan
áztasd meg őket a vízben!
Anna szó nélkül engedelmeskedett nagyanyjának, pucérra vetkőzött, és ahogy
tudta, takarta magát. Marci ezalatt odaért a pléddel, amit ráterítettek a lány
vállára, majd a Nagymama elment, hogy keressen egy megfelelően vastag ágat
valamelyik fán. Mikor megtalálta, a csoport odament, Marci pedig felmászott és
keresztülvetette a kötelet az ágon. A kötél egyik felét a Nagymama Anna
csuklóira kötözte, majd levette a válláról a pokrócot és intett Marcinak, hogy
húzza meg a kötelet. Anna kezei emelkedni kezdtek, majd teste is, egészen
addig, amíg már csak lábujjai és rüsztje ért a földre. Vizes haja miatt fázott,
ugyanakkor attól is tartott, ami most vár rá.
Nagyanyja elé lépett:
– Anna, Márinak igaza volt, óriási galibát csináltál
már megint. A délelőtti mutatványodról hadd ne mondjak egy szót se, a szökésed
pedig tényleg veszélyeztette az egész ceremóniát. Meg kell, hogy büntesselek,
de ez egyelőre csak a szökésért lesz. Vizes vessző, húsz ütés… fájni fog.
– Tudom, Mama… Hidd el, olyanért hurcoltok meg, amit
nem követtem el… Azért szöktem meg, mert nem akartam igazságtalan büntetést.
– Ezt nehéz lesz bizonyítanod, kedvesem. Marci, te
menj vissza a házba, hozz Annának tiszta és száraz ruhát, szedd a lábad. Mári
majd tartja a kötelet!
A Mama ezzel Anna mögé lépkedett és felvette az első vesszőt, amit Mári
alaposan megáztatott a tóban. Aztán elkezdte a verést.
Annának természetesen nem volt új az érzés, bár vizes vesszővel még speciel
nem kapott. Szokás szerint némán próbálta tűrni a verést, bár fájdalmait
növelte, hogy voltaképpen a levegőben lógott és karjai kifeszültek felette.
Minden ütés után felsóhajtott, behunyta szemét, de hang nem jött ki a torkán.
Pedig a Nagymama nem kicsiket ütött, minden csapás egy piros, véres csíkot
hagyott Anna fenekén. Nóri döbbenten nézte, ahogy unokatestvére némán tűri
ezeket a nyilvánvalóan fájdalmas csapásokat. A tizenharmadik ütés után már
felszisszent Anna és könnybe lábadt a szeme, de nem kezdett el zokogni és
rimánkodni Nagyanyjának. A tizenötödiknél aztán felnyögött és nekiállt
vonaglani a teste, de hamar rendezte sorait, visszaállt lábujjhegyre és tűrte a
következő három csapást. A Mama megkegyelmezett és tizennyolc után leeresztette
a vesszőt. Megnézte unokája fenekét és elégedetten nyugtázta az eredményt. Nóri
is odaállt mellé és végignézett az alaposan megvesszőzött fenéken, majd Anna
elé állt. A lánynak könnyes volt a szeme, de büszkén emelte fel fejét és nézett
unokatestvére szemébe.
– Nóri, oldozd el Annát! – parancsolta a Nagymama,
majd ráterítette a pokrócot unokája vállára. Becsülte Annát, hogy mindig ilyen
méltósággal tűri a büntetést, ugyanakkor szerette is verni a lányt. Ennél az
ügynél sem volt benne biztos, hogy Anna a hibás, de egyelőre semmi nem szólt a
lány mellett.
Marci közben visszaért a száraz ruhákkal, Anna pedig felöltözött – bár
lábbelit most sem hoztak neki.
– Az a veszély nem fenyeget, hogy ismét megszökne… De
azért biztosítsuk be magunkat. Megmutatom, hogy lehet hatékonyan csinálni azt,
amivel próbálkoztatok. Anna, ülj le arra a fatörzsre és nyújts előre a
lábaidat! – mondta a Mama, majd rámutatott egy nemrég kidőlt fának a szárára.
Anna kicsit hezitált, majd engedelmeskedett, bár csak nagy fájdalmak árán
volt képes a fenekére ülni. Két lábát maga elé nyújtotta, meztelen talpai
Nagyanyja felé néztek, aki közben elment az autójához, majd vissza is jött egy
gumibottal és egy furcsa alkalmatossággal a kezében, ami egy rúd volt, illetve
egy kötél, ami a rúd két végéből lógott ki. A Nagymama odalépett Anna
lábfejéhez, a kötelet a talpára akasztotta, majd elkezdte feltekerni a fát,
amíg ki nem feszültek a lány talpai.
– Mári, fogd ezt meg, kérlek! Megmutatom nektek, hogy
kell valakit komolyan megtalpalni!
Ezzel Anna lábfejéhez lépett, majd a gumibottal egy óriásit rásózott a lány
talpaira. Anna felüvöltött, ahogy a talpán át gyakorlatilag minden zsigere
lángra gyújt a fájdalomtól, teste összerezzent, ám egy pillanat múlva már kapta
is a következő ütést, majd jött egy harmadik, és egy negyedik is. Aztán
Nagyanyja leállt.
– Amikor börtönőr voltam, ilyenből volt, hogy húszat
is kiosztottunk. A delikvens meggondolta, hogy legközelebb mit mer csinálni.
Anna ezután valóban képtelen volt lábra állni, Nagyanyja és Nagynénje
támogatták el az autóig.