Gondolataimba mélyedve zötykölődtem a bakon. Nagyjából kéthavonta
egyszer megtettem az utat Lakersfieldbe, hogy beszerezzem a szükséges dolgokat.
A farm alapvetően önellátó tudott lenni, de azért mindig volt olyan, amit venni
kellett. A legközelebbi város pedig Lakersfield. Három nap alatt meg is
lehetett járni az utat.
Megemeltem a széles karimájú kalapomat és az ingem ujjával
megtöröltem verejtékes homlokomat. Nagyot kortyoltam a kulacsból; a víz langyos
volt, de azért nagyon jólesett. Nagyot nyeltem, majd hátrafordultam. Először,
mióta elindultunk a városból.
A szekér mögött ott állt ő. Haja az arcába lóg, átizzadt
ruhája rásimul a mellére, hevesen hullámzik a gyors levegővétel ütemére. Még
így is gyönyörű! A két csuklója egy két méter hosszú kötéllel a szekér végéhez
kötve, 3 óra gyaloglás után… Az én feleségem. És a rabszolgám.
Két éve ismertem meg, akkor házasodtunk össze. Természetesen
érdekházasság volt. A szülei meghaltak egy balesetben, a bátyja pedig meg akart
szabadulni tőle. A hozományul adott földterület a legcsúnyább nőt is széppé
varázsolta volna – de Suzy Wallace ráadásul még gyönyörű is volt. Az első
pillanatban meghódított, és a rabja lettem. A szerelemtől vakon nem is vettem
észre, hogy milyen is igazából. Megpróbáltam neki mindent megadni, elnéztem
minden hóbortját – de ez sem volt elég. Kb. egy év múlva megszökött.
Mindenki azt mondta, hogy menjek utána, hozzam vissza. Többen
javasolták, hogy egy alapos verés sem ártana… De én hagytam. Pedig elég nehéz
helyzetbe hozta a farmot – de ha így akarja, akkor élje a saját életét.
Nem is hallottam felőle – egészen a mai napig.
Korán reggel mindent megvettem, ami a listán szerepelt. Még a
Lizzy által rendelt különleges festéket is megtaláltam elsőre. Már éppen
indulni akartam, amikor valamilyen belső késztetés hatására a rabszolgapiac
felé indultam. Pedig tényleg nem akartam új rabszolgát venni, a farm teljes
létszámmal üzemelt. És akkor láttam meg őt. Először el sem akartam hinni, hogy
mit látok. Ott állt az egyik ismerős árusnál, keze a tarkóján, félmeztelenül.
Szó szerint földbe gyökerezett a lábam. A mellei hegyesen meredtek előre, ő
pedig piros arccal próbálta kerülni az emberek tekintetét, elnézve valahova messzire.
Az árus éppen egy szakállas férfival alkudozott.
– 30 arany? Az egy kicsit sok… – mondta férfi. – Nem mondom,
eléggé csinos a kicsike. És mihez ért?
– Ez egy igazi úri kisasszony, Uram – hajbókolt az árus. –
Nem munkára való, de tökéletes ágymelegítő válik belőle, azt garantálom.
– Arra egy kicsit drága… De 10 aranyért elviszem.
– Akarja látni uraságod teljes meztelenségében? Szerintem
simán megér 25 aranyat. Ilyen tökéletes alakú rabszolgát nem kap minden nap.
– 50 arany – mondtam, amikor az árus a ruhájához nyúlt, hogy
teljesen leengedje.
Mind a hárman csodálkozva pillantottak felém. Ennyi pénzért
egy jó szakácsot lehetett venni. A szakállas pasi csak lemondóan legyintett
egyet, és elment. Az árus egyből dicsérni kezdte a portékáját, és próbált egy
másik rabszolgát is a figyelmembe ajánlani. De én csak őt láttam. A szemünk egy
pillanatig egymásba kapcsolódott, ő még pirosabb lett és egy idő után elkapta a
tekintetét.
Még most sem értem, mi ütött belém… 50 arany nagyon sok pénz.
A farm az utóbbi időben elég jól ment, de mivel a nulláról kellett talpra
állnunk, nem nagyon volt kidobható pénzem. Talán csak nem akartam, hogy
meztelenül láthassa a szakállas férfi…
Magamra is mérgesen, eléggé durván félbeszakítottam az árust.
Kitöltöttük a papírokat, és így hivatalosan is Suzy Wallace – aki igazából
ekkor már Suzy Pettersen volt – az én rabszolgám lett.
Megkötöttem a ruháját és elköszöntem az árustól. Egy kötelet
kötöttem a szekér végéhez, majd Suzy csuklóit is összekötöttem vele és így mentünk
végig a városon. Egy szór sem szóltunk egymáshoz…
A rabszolga értéktárgy volt, így a tulajdonosok eléggé jól bántak
velük. Természetesen elvárták, hogy rendesen dolgozzanak, és ha nem voltak
megelégedve, akkor jött a büntetés – de alapvetően a munkájuk érték volt. Az
évek során korábban már 18 rabszolgát vettem: 4 nőt a ház körüli munkákra, és 14
férfit a földekre. Mindegyikük a szekéren utazott velem a farmig – rabszolgát kimeríteni
felesleges gyaloglással eléggé értelmetlen dolog.
De Suzy–t nem azért vettem meg, mivel olyan jó munkaerő. De
akkor miért is? – kérdeztem magamtól…
Fogtam a kulacsot, leszálltam a bakról és odamentem hozzá.
Kisimítottam a haját az arcából, és megitattam. A szemünk ismét egymásba
kapcsolódott.
– Rég nem láttalak – mondtam.
– Egy éve.
A hangja… Valahol mindig a hangja fogott meg. Legalábbis
akkor, amikor nem ordibált velem, vagy éppen a rabszolgákkal.
– Gyere – mondtam, miközben megindultam vissza a szekérhez.
Pár lépés után feltűnt, hogy nem követ.
– Azt mondtam, hogy gyere – fordultam vissza hozzá.
– Nekem nem kell semmi kivételezés – felelte dacosan. –
Megvettél, a rabszolgád vagyok. Erre vágytál a kezdetektől fogva. Mint egy
kényúr…
Lehajtott fejjel léptem ismét közelebb hozzá, majd tenyérrel
kiosztottam egy közepes pofont. A szemében felvillanó meglepetés valahol
elégedettséggel töltött el.
– Igen, a rabszolgám vagy és azt teszed, amit mondok. És most
jössz velem, vagy vágok egy vesszőt, és az út hátralévő részét hurkás hátsóval
teszed meg.
Ismét elindultam a kocsi felé. A második lépés után hallottam,
hogy követni kezdett. Visszaültem a bakra, és segítettem neki is felszállni.
Szinte azzal a lendülettel egyből keresztülrántottam a térdemen. Felhúztam a
ruháját, és tízszer igen erősen rácsaptam a meztelen fenekére. Az, hogy nem
volt a vékony ruha alatt semmilyen alsónemű, engem is meglepett – de ez így
most még szerencse is volt.
Suzy az első két fenekesre felkiáltott, de inkább csak a
meglepetéstől, mint a valódi fájdalomtól.
– Nem akartál a feleségem lenni – akkor leszel a rabszolgám –
mondtam, miközben a tenyerem okozta pirosságot simogattam a finom bőrén. – Ez a
te döntésed. De ha azt reméled, hogy elnézőbb leszek veled, mint a többi
rabszolgával, akkor nagyon tévedsz. Sőt.
És folytattam a fenekelését. Először felválta csaptam le a
két félgömbre, majd amikor egy idő után nem érkezett semmilyen reakció,
módszert váltottam: először az egyikre ütöttem tízszer ugyanarra a helyre, majd
a másikra is kiosztottam egy tízes sorozatot. Már kezdett a tenyerem is
sajogni, amikor végre próbált elhúzódni, és megjelentek az első apró „auuu”–k
is.
Még kiosztottam 3 tízes sorozatot, majd visszahajtottam a
ruháját és felültettem magam mellé. Az arca legalább olyan piros volt, mint a
popsija, de inkább mérges volt a tekintete, mint alázatos.
Nem törődtem vele, lesz még rengeted időm… A kezéhez nyúltam
és kioldoztam a csuklóit.
– Ha egy rabszolga megpróbál megszökni, 50 korbácsütést kap
ott, ahol elfogják. Majd még ötvenet a birtokon. És megbélyegzik az arcát.
Teljesen szenvtelenül mondtam. Azt nem kellett tudnia, hogy
bár saját kezűleg korbácsoltam volna meg, az arcát elcsúfítani akkor sem
hagytam volna, ha az életemről lett volna szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése