Robin Hood

Szerző: Maravilla

Hát igen, azért a sokat szidott közösségi oldalaknak is megvan a maga előnye, például régi ismerősökre akadni, elfelejtett barátokra, szerelmekre, stb. Roger és Vera is ennek köszönhette a régi ismeretség felmelegedését, azét, ami még valamikor 20 éve, atlétikaedzéseken kezdődött.

Roger egy szép napon felregisztrált az egyik ilyen oldalra, és ahogy az már lenni szokott, nekiállt ismerősök után kutatni. Egyetemi cimborák, gimis osztálytársak, ex-barátnők, és akkor eszébe jutott Vera is, a legelső… Na, nem olyan értelemben, hiszen 8 évesek voltak, mikor „szerelmesek lettek” egymásba, Roger rendszeresen hazakísérte a lányt, vitte a táskáját, hétvégenként is sokszor találkoztak, és tombolt köztük a szép gyerekszerelem. Aztán Veráék elköltöztek a városból, Roger pedig abbahagyta az atlétikát, így életük külön utakon folytatódott. Egyszer-egyszer még összefutottak véletlenül, valahol, de igazából csak néhány szót váltottak, lényegtelen dolgokról. Mint két régi osztálytárs, akik megbeszélik, éppen ki mit dolgozik és mi újság a családi állapotával, aztán a kötelező és sirályszürke udvariaskodás után mennek vissza a maguk kis életébe.

Talán ez is így alakult volna, ha Vera nem lát egy képet Rogernél, amire eszébe jut egy vicces komment, a fiú pedig nem válaszol rá, aztán nem kezdenek el chatelgetni egymással, hogy a végén egy személyes találka is összejöjjön, több mint 20 év után. Pedig a dolog így alakult, néhány hét után összehoztak egy közös vacsorát, természetesen mindenféle hátsó szándék nélkül. Persze, szóba került a szokásos közhelyes munka, család, gyerek téma is, majd nosztalgiázásba kezdtek és felelevenítettek néhány gyerekkori emléket, már amire ennyi idő után emlékezni lehet.

- Tudod, mindig az volt a tervem, hogy megmentelek… Néztem ezt a rengeteg kalandfilmet, olvastam a regényeket, Tulipános Fanfan, Robin Hood, stb., és állandóan tervezgettem, hogy mentelek meg.

- De kitől akartál megmenteni?

- Anyádtól… Én azért emlékszem, miket meséltél nekem, valahogy egy gyerekben ez jobban megmarad, vagy nem tudom. Hihetetlen volt számomra, hogy bármit csináltál, ami neki nem tetszett, azonnal jött a verés.

- Na igen, a verés nálunk elég bevett szokás volt. Emlékszem, átmentem a szülinapodra, és késtem negyed órát… Feltérdeltetett a székre, felhúzta a szoknyámat, le a bugyimat és minden percért kettőt kaptam egy vesszővel, amit ráadásul nekem kellett szednem a parkban. Aztán még fél óráig térdeltem a fürdőszobában, hogy biztosan ne feledkezzek meg a pontosságról. Vagy két hétig nem mentem utána edzésre, a suliban pedig alig tudtam ülni a fenekemen… Később, mikor vidékre költöztünk, még rosszabb lett a helyzet. Beíratott egy iskolába, ahol simán elnézték az ilyesmit, megmondta a tanároknak, ha valami gond van, írják csak be az ellenőrzőbe, majd otthon megkapom érte a magamét. Azok meg írogattak ha kellett, ha nem, úgyhogy hetente kétszer biztos megvert. A nádpálcától kezdve a nadrágszíjig mindent látott a fenekem, meg a tenyerem, meg néha a talpam is.

- Sajnálom… Ha ezt tudom, valószínűleg tényleg berontok néhány házilag készített nyílvesszővel a lakásba és elrabollak tőle.

- Ez nagyon, nagyon jól esik még ennyi év távlatából is, hidd el… - mondta Vera mosolyogva.

A beszélgetés aztán más irányba terelődött, de a mi szempontunkból persze ez volt a leglényegesebb része. Roger és Vera jól érezték magukat együtt, és megbeszélték, hogy sort kerítenek még hasonló találkára.  

Körülbelül másfél hónap után el is jött az újabb alkalom, ezúttal kifejezetten későre, este fél 10-re sikerült egy vacsorát tető alá hozni. Roger ráadásul forgalmi dugóba keveredett, valami őrült belerohant egy buszmegállóba, a késés tehát biztosnak tűnt, felhívta Verát a fejleményekkel és persze szólt neki, hogy nyugodtan menjen haza, ha úgy gondolja, ő nem akarja, hogy órákat várjon rá. A lány elutasította ezt a lehetőséget, hiszen ráér, az étteremben szólt, hogy kb. egy órát késnek, ő pedig addig hazaugrott a közelben levő lakásába. Egy óra múlva lejött, gyalog indult az étteremhez, ahova Roger már megérkezett, mint telefonon megtudta. A vendéglátóegység előtt egy óriási parkoló állt rendelkezésre, Roger ennek az elején, az étteremhez közel parkolt le, Verának pedig át kellett vágni rajta.

Ahogy a parkoló hátsó része némileg sötétbe burkolódzott, a közvilágítás nem éppen jól volt megoldva, Vera magas sarkú cipői gyorsan kopogtatták az aszfaltot, hogy minél előbb kijusson erről a kicsit félelmetes részről. Egy furgon mellett haladt, mikor bűzös, alkoholgőzös leheletet érzett meg a levegőben, majd egy kéz elkapta a sötétből és lerántotta a földre. Az alak kicsavarta a kezéből a táskát, a hátára térdepelt és kiszakította füléből az arany fülbevalót. A lány felkiáltott, erre a támadó még jobban beletérdelt a hátába és suttogott:

- Kussolj kurva, mert eltöröm a gerinced!

Roger nem hitt a szemének, mikor kb. 30 méterről meglátta, hogy mi történik. Éppen kiszállt a kocsijából, hiszen számítása szerint kb. akkor kellett volna odaérni Verának, és a parkoló végén, egy elhaladó kocsi lámpájának fényénél meglátta a lány szőke haját, amint az kísérte a földre eső testét. Először azt hitte, hogy Vera csak elesett, elindult felé gyorsan, de aztán egyre közelebb ért, meglátta, valójában mi történik. A támadó hallotta a közeledő lépteket, de a nem éppen egészséges életmód és a benne levő alkoholmennyiség miatt nem kimondottan párducgyorsasággal pattant fel és körülbelül három lépést sikerült megtennie, mire Roger odaért hozzá. A tolvaj szembefordult Rogerrel, egy parasztlengőt ütött a fiú felé, amivel maximum az utcai lámpákat tudta volna leverni, de nem egy képzett bunyóst. Roger azon nyomban combon rúgta az illetőt, majd jött egy balhorog gyomorra, és végül egy jobbegyenes fejre. A támadó zsákként dőlt el, Roger pedig lehajolt Verához, és a karjába kapta a lányt.

- Jól vagy, Vera?

- Igen, köszönöm! Inkább csak ijedtség… Viszont a fülbevalómat megfújta.

- Mindjárt kiveszem a kezéből, szerintem fél órán belül nem fog felkelni. Akarod, hogy rendőrt hívjunk?

- Dehogyis… Viszont, én így nem akarok étterembe menni. Vérzik a fülem, és alighanem a ruhám is csupa mocsok. El tudsz kísérni a lépcsőházig?

- Persze! Nem is hagynám, hogy egyedül menj.

Roger felsegítette Verát, majd lehajolt, kivette a csöves kezéből a lány fülbevalóját, átölelte egykori szerelme derekát és így indultak Vera lakása felé. A házhoz érve Vera szembefordult Rogerrel és kislányos mosollyal a következőt mondta neki:

- Teljesült a gyerekkori álmod… Megmentettél… Köszönöm szépen, én Robin Hoodom!

- Szívesen… bár jobb lett volna, ha előbb érek oda.

- Ugyan már… Tudom, ez inkább a szerelmes filmekre, nem a kalandregényekre jellemző helyzet, de én szeretném, ha feljönnél hozzám. Semmi olyasmire ne gondolj… de most tényleg… csak még mindig félek. Tudom, hülye duma… de tényleg így van. Nem kamu.

- De Vera… Rendben!

A lány töltött egy pohár üdítőt Rogernek, aztán elnézést kért és elment zuhanyozni, lefertőtlenítette a fülét, amiből kiszakították a fülbevalót. Kb. negyed óra múlva egy hosszú pólóban és egy rövidnadrágban jelent meg, Roger pedig természetesen nem tudta nem észrevenni a szép, formás, hosszú combokat, amik megvillantak, ahogy gyerekkori szerelme belépett a szobába és leült a kanapéra.

- Hogy van a füled? – kérdezte Roger.

- Semmi gond. Túlélem. Bírtam már el nagyobb fájdalmat is életemben. Kérsz még üdítőt?

- Nem, köszi, van még.

- Tudod, ez olyan fura, tényleg álomszerű. Remegek még mindig… de valamiért örülök is. Soha nem mentettek még meg… és éppen te… nem tudom. Mesébe illő az egész. Nekem pedig most, mint a filmekben, meg kellene hálálnom a dolgot…

- Ne viccelj már… Hogy hálálnád meg? Apád nekem adná a fele királyságát, meg a 20 disznós kondáját?

- Hahaha! Kész vagy! Tudod, hogy nem erre gondoltam.

- Tudom…

- Akkor, mire vársz?

Roger valósággal rárepült a kanapéra, Vera mellé, átölelte, csókolta a lányt, mintha csak egy 20 éve szunnyadó vulkán tört volna ki, valósággal lecibálták egymás ruháit, és ismét szerették egymást… csak kicsit másképp, mint azelőtt 20 éve.

- Kicsit szőrösebb lettél gyerekkorunk óta! Nem is Robin Hood vagy, hanem már egyenesen Little John! – mondta Vera Rogernek, a szeretkezés után.

- Ne szemtelenkedj, mert a térdemre fektetlek és kikapsz, mint Anyádtól! Na bocs… ez rossz vicc volt.

- Rog… valamit el kell mondjak. De ígérd meg, mással ezt nem osztod meg!

- Miről beszélsz?

- Valahogy nem is tudom… megszerettem a verést gyerekkoromban. Főleg kamaszként. Persze, fájt… de legalább annyira élveztem, mikor érettebb lettem. Nem tudom megmagyarázni, miért. Mindig is arról álmodtam, hogy ismét elvernek… de persze nem az anyám…

- Kis perverz!

- De tényleg! Eddig egy pasimat sem mertem erre megkérni, de Te mindent tudsz, ismered az előzményeket…

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Pont azt! Kééérlek!

- Hát, nem tudom, ilyet még soha nem tettem.

- Imádnám… Hidd el… Tedd meg, kérlek… Cuccom is van hozzá…

- Micsodád?

- Egy nádpálcám. Direkt erre vettem.

- És rám vártál?

- Neeem, csak most jutott eszembe a dolog. Ne legyél uncsi!

- Na jó… Hát rajta! Mit kívánsz tőlem?

- Hehe… Mindjárt jövök!

Vera 10 másodperc múlva visszajött és egy gépelt papírt nyomott Roger kezébe. A fiú elolvasta és közben szélesen mosolygott. Visszavette nadrágját, ingjét és zokniját, míg a lány kinn volt. Vera kb. 5 perc múlva megjelent az ajtóban, fekete miniruhában, magassarkú cipőben, és lehajtott fejjel megszólalt:

- Hívott, Uram?

- Öööö, igen, Vera! Hívtam. Már megint elgépelt egy levelet. 25.000 dollár helyett… 2.500 dolláros számla ment ki a vevőnek.

- Uram, ne haragudjon… többet tényleg nem fordul elő.

- Mindig ezt hallom magától…. Elegem van, vagy kirúgom, vagy úgy megbüntetem, hogy két hétig táppénzen lesz!

- Ne bocsásson el, kérem! Nem tudom fizetni a számláimat, ha most kirúg…

- Aaaakor viszont magába verem a leckét, kedvesem!

- Fel akar pofozni?

- Nem! Talál az irattartó szekrényben egy nádpálcát, hozza ide!

Vera kirohant és visszajött a pálcával a kezében. Arcáról öröm sugárzott, nagyon élvezte a szerepjátékot.

- És most mi következik, Főnök?

- Térdeljen a kanapéra és hajoljon a karfára, tolja le a bugyiját, a ruháját pedig húzza fel.

- Nem megy, Főnök úr, miniruha…

- Tényleg?

Roger kirobogott a konyhába, és egy késsel tért vissza. Vera nem értette, ez nem volt megbeszélve. A fiú a háta mögé állt, a szoknyától a háta közepéig felhasította a ruháját, majd levágta róla a tangabugyit is.

- Most már semmi akadálya, hogy felfeküdjön!

Vera kibújt a cipőjéből, és feltérdelt a kanapéra, rá a karfára.

- Most pedig számolj! – kiáltott rá Roger.

- Egy… - és puff, jött is az ütés a fenekére. Vera felszisszent.

- Kettő.

- Három.

- Négy - határozottan ügyes ez a Roger, gondolta Vera.

- Öt!

- Hat! - az ütések egyre erősebbek lettek, Vera pedig egyre nagyobbakat nyögött. Érezte, ahogy puncija egyre nedvesebb lesz.

Roger kb. a tízedik ütés után kezdte élvezni a helyzetet és már igencsak kanos volt a gyönyörű, piros csíkokkal borított fenék látványától. Nem volt benne biztos, hogy kibírja 20 ütésig.

- Tizenegy – számolt Vera, aki már zihálásba torkollóan nyögött a csapások után.

- Tizenkettő! – Roger most nagyon nagyot ütötte, Vera fel is sikoltott fájdalmában.

- Tizenhárom! – Roger ismét egy nagy csapást indított, majd miután a lány felsikoltott, elhajította a pálcát.

Letérdelt a padlóra, nyalta a lány talpait, lábfejét, barázdákkal borított fenekét, a szintén felajzott Vera pedig minden önuralmát összeszedve hátrafordult és rászólt Rogerre.

- Rog… kérlek! Bírd még ki ezt a hetet! Vágd még rám, és utána…

- Neeee, nem bírom!

- De, de, kérlek, kérlek!

A fiú ekkor felállt, kicsit rendezte sorait és beleegyezően ennyit mondott:

- Rendben, Vera! De csak annyit…

- Köszönöm!

A maradék hét ütést Roger már igazán profin vágta egykori szerelme hátsó felére, erőteljesen, hogy a lány soha ne feledje… hátha megint nem látja 20 évig. Vera feneke lángolt sírva vonaglott és sikítva mondta be a számokat, az utolsó kettőnél pedig már majd’ elájult a fájdalomtól. Sírt, zokogott, mellkasa fújtatóként zihált, annyira kívánta Rogert. A fiú a huszadik ütés után ismét eldobta a pálcát, és rávetette magát a lányra… aztán belehatolt és boldogan dugtak… míg meg nem haltak?