Beavatás

A következő történetet Mína írta. Én nagyon örülök, amikor olyan lányoktól olvashatok, akik szeretik a fenekelést, a másik oldal látásmódja mindig nagyon izgató tud lenni:)

Maga a téma is izgalmas a számomra, nekem is van hasonló fantáziám:)

A történet talán egy kicsit keményebb porolást tartalmaz, így akit ez zavar, ne olvassa el.

Remélem Mína még sok hasonló történettel fog örömet szerezni nekünk:)

* * * * *

Kicsit ideges vagyok… Na, jó, nem kicsit vagyok ideges. Be vagyok zárva egy sötét kamrába másik 5 lánnyal, akik szintén nem túl nyugodtak. Azt találgatják, mi vár rájuk a beavatási szertartáson. Az egyetemen van egy elit klub, ahova nagyon nehéz bekerülni. Csak végzősöket vesznek fel, olyanokat, akik eddigi munkájukkal bebizonyították, hogy szép jövő áll előttük. Nagyon nagy dolog bekerülni ide. A régi tagok mindig támogatják az újakat. Nagyon zsíros állások, és üzletek kerültek már így tető alá.

Csak a beavatást kell valahogy túlélni. Állítólag nagyon durva dolgok történtek már. Pontosat senki sem tud, mert a klubtagok nem beszélnek. De ez egy kis város, mindent nem lehet titokban tartani.

Tavaly például 4 meztelen alak rohant át a városon. Mindössze csak egy maszk takarta az arcukat. Az egyikben felismerni véltem az unokatestvéremet, aki egy évvel felettem járt. Mikor rákérdeztem, csak pirult, de nem válaszolt.

Egy biztos. Az év végi klubgyűlésen ő támogatta a felvételi kérelmemet, mert minden pályázót ajánlani kellett egy klubtagnak.

Egy másik esetben néhány fiatal jelentkezett a közeli lovardában, hogy szívesen takarítanák az istállókat. Egy hétig takarították a trágyát a lovak alól… puszta kézzel. Mindannyian klubtagok.

Csoda, hogy ideges vagyok? Pillanatnyilag a város dísztermének takarítószeres kamrájában vagyunk bezárva. Rosszat sejtek. A terem gyönyörűen fel van díszítve, az egyik végén emelvény áll, előtte mikrofon. A teremben a helyi tévések kamerája is fel van állítva. Akármit találtak is ki, csak nem adják le a tévében?

Nyílik az ajtó, s kiterelnek bennünket. Összehúzom a szemem, mert a sötétség után bántja a fény. A teremben, amely több száz ember befogadására alkalmas, elveszik az a körülbelül félszáz alak, akiket hunyorogva méregetek.

Az emelvény mellé állítanak minket, s a beavatás mestere a mikrofon elé lép.

– Vigyétek ki a kamerát!

Megvárja, míg eltüntetik a tévések cuccait. Nagy kő esik le a szívemről.

– Idén kicsit más lesz a beavatás, mint eddig, kevesebb szerepet játszik benne a megalázás, többet a fájdalom – szól a mester, aki egy törékeny, vörös hajú lány. Tavaly végzett, és az ország legjobb ügyvédi irodájában kapott állást. Most már egészen megnyugszom. Sejtem mi vár ránk. A többiek ellenben nyugtalanul mocorognak. A fájdalom emlegetése megijesztette őket.

– Vetkőzzetek le! – fordult hirtelen felénk a vöröske.

Szótlanul, fürgén bújok ki ruháimból. A többiek tétováznak, majd mikor látják, hogy én már meztelenül állok mellettük, ők is hozzálátnak. Nem nézek föl. Nem akarom látni, ahogy bámulnak. A teremben több férfi van, mint nő, s most mohón meregetik szemüket. Szépek vagyunk így meztelenül, és pirulva. Minden vágyat kielégítünk. Van közöttünk fiús alkatú, kövérkés, picit molett, két lánynak kifejezetten jó alakja van. És persze itt vagyok én. Nem túl magas, karcsú, telt keblű, hosszú barna hajú lány, akinek egy árnyalattal nagyobb a feneke az ideálisnál. Büszke vagyok a fenekemre. Egy barátom azt mondta, hogy még életében nem látott olyan gusztusosan feszes, gömbölyű hátsót, mint az enyém. Ha figyelembe vesszük, hogy úszómester a város legnépszerűbb strandján, ez nagyon hízelgő.

– Gyertek fel az emelvényre! – jön a következő parancs, s mi engedelmesen felsétálunk. A mester kiveszi a mikrofont az állványból, amit valaki rögtön el is visz. Oldalra áll, hogy minket jól lássanak.

– Megvesszőzünk titeket – s megmutatja a hosszú, vékony pálcát, amit lentről nyomtak a kezébe. A mellettem álló, homokóra alakú szőke lány rémülten felszisszen. Hmmm. Jó, hogy vékony, de túl hosszú. Ez elég kellemetlen lehet egy gyakorlatlan kézben.

– Alap esetben mindenkitől egyet kaptok. Ez 53 ütést jelent. Ha hátranyúltok, felálltok, összeestek, odébb másztok, büntetőütéseket kaptok. Vétkenként kettőt. Minden ütés után nyomjátok ki a feneketeket, vagy nem számít az előző ütés – mondja a lány, miközben lelép a széles dobogóról. – Fordítsatok hátat, térdeljetek le, alkarra támaszkodjatok. Fej a két kar közé, a hát egyenes, lábak széles terpeszben.

Engedelmesen felveszem a kívánt pozitúrát, fazonnyírt frizurájú puncim többé nincs elrejtve a kutató szemek elől. A többiek tétováznak.

– Bárki elmehet – szól a mester.

Lassan a többi lány is mellém térdel. Minden klubtag megszenvedett a felvételéért, mi miért lennénk kivételek? Még jobban is járunk. A fájdalom hamarabb elmúlik, mint a szégyenérzet. Hat gömbölyű popsi feszül a kaján tekintetek előtt. Nem fognak kímélni minket. Majd eszükbe jut a saját beavatásuk, és nekünk miért lenne könnyebb, mint nekik? Utólagosan leverik rajtunk az átélteket.

Végignézek társaimon. Idén csak lányokat találtak méltónak, pedig a klubban több a férfi, mint a nő. Büszke vagyok. Társnőim remegnek, csak egyikük látszik nyugodtabbnak. Halványan rám mosolyog, mikor észreveszi, hogy figyelem. Megrándítja a vállát. Túléljük, nem? Ezt jelzi a mozdulat. No lám, úgy látszik, van még valaki rajtam kívül, akinek nem ismeretlen érzés, ha elfenekelik.

Hátra pillantok, mögöttem hosszú sor kígyózik. Én vagyok az első.

– Ahhh! – nyögök fel meglepetten, mikor az első ütés forró csíkot húz magasba emelt popómon. Fokozatosan erősödő ütésekhez vagyok szokva. Még sosem kaptam ki büntetésből, a fenekelés a szexuális életem része. Partnereim mindig gondosan bemelegítenek, fokozatosan emelve az ütések erősségét, ahogy vágyam is fokozódik.

Az első ütés nagyon erős, csíp, éget. Máris jön a következő, amit már csendben fogadok, bár ez sem gyengébb, mint az előző. Mellettem a szőke lány hangosan sikolt, pálcához nem szokott feneke nekem csapódik, ahogy hatalmasat rándul. Nem hiszem, hogy megússza büntető ütések nélkül. Folyamatosan jönnek a csapások, most már minden társam nyög, kiabál, sikoltozik. Csak én vagyok még mindig csendben. Mindössze csíkos popsim járja egyre hevesebben táncát.

A szőke lány mellettem már zokog, most hátra kap a fenekéhez, s félig felemelkedik. Azonnal kap egyet a kezére, mire rögtön elkapja. Most a hátán csattan az ütés. Hangosan felkiált. Még egy ütést kap ugyanoda, mire felfogja, mit akarnak tőle. Felveszi az eredeti pozíciót, egész teste remeg a sírástól.

Újra kezdődnek az ütések. Csíkos, vöröslő popóm egyre jobban sajog. Az ütések is mintha egyre jobban erősödnének, nem tetszik nekik, hogy hallgatok. Szívesen kiabálnék, de hiába, makacs vagyok. Csendben maradok, míg bírom. Hát nem sokáig tetszelgek hősies színben. Egy ügyetlen, vagy gonosz ütés átszelte az előző csapások által létrehozott hurkákat. A fájdalom fellobban, még a talpam is görcsbe rándul. Hatalmasat sikítok.

– Ideje volt! – hallom.

Összeszorítom fenekem halmait, s ide-oda riszálok, hátha könnyebbít rajtam. Vörös hátsóm lüktetve lobog, s egyre csak égetik rá az új sávokat. Minden ütésnél felnyögök, vagy felkiáltok. A combom felső részét is megcsókolja néha a vessző, amit mindig sikítva fogadok. Már nem tudok figyelni a többiekre, csak homályosan látom, hogy a mellettem szenvedő lány bizony nagyon rosszul viseli a fájdalmat. Nagyon meg fogják verni, de hát figyelmeztették. Én is szívesen hátranyúlnék, nem is védeni megkínzott hátsómat, sokkal inkább a fájdalmat szeretném belőle kisimogatni. Mert most már kegyetlenül fáj, lassan rekedtre kiabálom magam. Ezelőtt a vágy mindig segített elviselni, de ebben az aktusban nincs semmi számomra izgató. Táncol a fenekem, s egyre jobban kinyílik a görcsös mozgástól. Mikor megkapom a hasogató ütést, előrelendül, összeszorul, majd újra hátranyomom, ellazítom. Mikor lesz már vége?

– Elég! – kiáltom, de popómat továbbra is engedelmesen tartom a pálca suhogó ütései elé. Parázslik az egész hátsóm. Mintha meggyújtották volna bőrömet. Ha valaki vizet locsolna rá, elpárologna, s gőz csapna fel lángoló popómról. Tele lehet a fenekem hurkákkal, már nincs olyan felület, ahol ne járt volna egy pálca. Az ütések újra és újra keresztezik az előző csapások nyomait. Szememből már hull a könny, hatalmasakat rándulok. Tompán hallom a többi lány jajgatását. Össztánc.

Egy kéz érinti meg a hátam.

– Mína, végeztünk. Nagyon ügyes voltál.

Felsegítenek, valaki egy köntöst ad rám. Már a többi lányt sem verik, de őket senki sem segíti fel. Csíkos fenekükön látom, hogy nézhet ki az enyém. Nem is olyan rossz, sehol egy csepp vér, semmi, ami ne gyógyulna be pár nap alatt.

Megint a vörös lány beszél.

– Mindenki megkapta az alapütéseket. Egyedül Mína bírta ki úgy, hogy ne kelljen büntető ütéseket kapnia. Köszöntsük őt a klubban.

Hangos üdvrivalgás harsan, és én boldogan mosolygok, könnyeim már felszáradtak. Fenekem, ha nem mozdulok, tompán sajog, nem kellemetlen érzés. Sajnálkozva gondolok arra, hogy máskor ezt az érzés szex kíséri.

– Növekvő sorrendben kapjátok a büntetést, paddle-val – jelenti be a mester.

Hú, az kegyetlen lesz.

– Álljatok fel, és menjetek a dobogó végébe. Továbbra is a feneketeket akarjuk látni – hangzik a parancs.

A lányok nyögdécselve állnak fel.

– Akinek a nevét mondom, az idejön.

Az emelvényre most két keménykötésű férfi ugrik fel.

– Vera!

A név hallatán az a lány indul el, akivel összemosolyogtunk az elején.

– Ő nagyon ügyes volt, csak 2 büntetőütést kap.

A mester egy gumiból készült paskolót tart a kezében. Legalább nem fából van. Verát előre döntik, nekünk háttal, hogy jól láthassuk a megkínzott popót. A két férfi két oldalról lép hozzá, s keményen átkarolják derekát. Másik kezükkel a lány kezét tartják a hátán. A paskoló gyorsan lecsap kétszer, hangosan csattan a lángoló félgömbökön. Vera megrándul, de hang nélkül tűr. Túl van rajta, őt is köszöntik a klubban, majd lesétál hozzám.

– Anna, 6 ütés.

A kövérkés lány remeg a férfiak erős karjában, mégis jól tűri az ütéseket, csak egy kis nyöszörgés szakad ki ajkai közül. Hatalmas feneke minden csapásnál nagyot rándul. Tagadhatatlanul izgató látvány. Körülnézve látom, hogy néhány pasasnak igencsak takargatnia kell ágyékát.

– Éva, 6 ütés.

Most a fiúsan vékony, rövid hajú lányt hajtják előre. Hihetetlen, hogy apró fenekére ráfért az 53 ütés a pálcával. Halkan sikkant minden ütésnél, s fejét felkapja. Aprócska hátsóját hosszan riszálja, mielőtt újra ellazítaná.

– Anikó, 8 ütés.

A lány sírdogálva hajol előre. Elképzelem milyen érzést okozhat érzékenyre vert popójának a paskoló. Nem irigylem, de hamar túl van rajta. A mester nem várja meg, míg újra ellazítja magát, ütemesen veri a reszkető, vonagló hátsót.

– Betti… 16 ütés.

Halk moraj támad. A szőke lány már most is úgy néz ki, mint aki mindjárt összeesik. Kétségbeesetten tördeli kezeit, miközben a dobogó elejére vánszorog.

– Én… én nem bírom tovább! – zokogja. – Kérem, ne!

– Elmehetsz, ha akarsz. Természetesen akkor nem veszünk fel – hangzik a válasz.

Riadtan nézünk össze társnőimmel. Mit csinál ez a lány? Képes és tönkre teszi a karrierjét, ami még el sem kezdődött. Keresem a tekintetét, és sikerül is elkapnom. Ne, ne! Rázom a fejem, s közben nem eresztem el pillantását. Betti még mindig sír, de biccent egyet felém. Odalép a két férfi mellé.

– Kérem, erősen fogjanak! – suttogja.

Az egyik férfi csak bólint egyet, de a másik gyengéden megsimogatja az arcát. Ez láthatóan jól esik a lánynak, egy kicsit mintha megnyugodna, legalábbis nem sír már olyan keservesen. No, nem sokáig. Már az első ütést is hangos kiáltással fogadja.

– Áááá!

Feneke jobbra-balra táncol, ficánkol. Felváltva emelgeti a lábait. Összerogyna, de a férfiak keményen tartják. Csíkosra vert popóján ritmust dobol a paskoló. Lángvörösen virítanak már halmai, melyeket megpróbál elrántani az ütések elől, sikertelenül.

– Nee! Kérem! Neem!

Minden ütés után könyörög. A vörös lány abbahagyja a fenekelést, a férfiak lazítanak a szorításukon. Nagyon izgulok, csak nem most adja fel? De nem, meg sem próbál felegyenesedni, pedig most hagynák.

– Nincs már sok – suttogom.

Záporoznak az ütések a táncoló, vonagló, magasba tartott fenékre. Már nem sikoltozik, csak sír, és remeg. Aztán véget ér. Őt is üdvözlik a klubban, majd köntöst adnak rá. Még mindig keservesen zokog. A férfi, aki olyan kedvesen megsimogatta, magához vonja és finoman ringatja. Mosolyogva simogatom meg lüktető, tompán sajgó fenekemet.

– Hogy is mondják? Minden jó, ha jó a vége! – mondom, és a többi lányra nevetek. Ők összenéznek, majd csatlakoznak nevetésemhez. Friss, vidám leánykacaj száll a teremben. Senki sem mondaná, aki nem tudja, hogy köntösünk alatt milyen sajgó, vörös csíkos popó rejlik.

Szerző: Mína