Pruglen 5

5. rész

Mile az épület előtt várta a lányokat. Zola egyből a nyakába ugrott és a két testvér hosszú percekig csak ölelte egymást nevetve. Belinda mosolyogva figyelte a jelenetet, és közben alaposan megnézte magának a férfi, aki az elkövetkező 3 hétben a felügyelője lesz. “Le sem tagadhatná, hogy Zola testvére”, gondolta. “Persze sokkal magasabb, nagyjából olyan, mint én, ami azért nem rossz:) Ugyanaz a sötét haj, pisze orr, kicsit elálló fülek. Szélesebb váll, és persze izmosabb test. És elég nagy tenyér...”

Belinda saját magát is meglepte, ahogyan arra gondolt, milyen érzés lehet a férfi kezét a fenekén érezni. Annyira megdöbbent a gondolattól, hogy hangosan felkiáltott. Zola zavartan bontakozott ki a bátyja karjaiból és bemutatta őket egymásnak.

Amikor túlestek az udvarias gesztusokon, Mile bepakolta a csomagokat a kocsijába, majd a lányokhoz fordult.

- Úgy terveztem, hogy a mai napot itt töltjük, a fővárosban, és csak holnap indulunk haza.

- De engem vár Seli ma este... - vetette közbe Zola.

- Ne aggódj, megbeszéltem vele a dolgot. A folletódban már ott kell lenni az üzenetnek, hogy egy nappal később kell csak megjelenned. Ne félj, láttam, hogy beszerzett egy új paskolót, a nyelébe a kedvenc színeddel vésette bele a nevedet.

- Nagyon vicces, Mils - pirult el Zola.

- Mils? - kérdezte meglepetten Belinda. - Én azt hittem, hogy Mile a neved.

- Csak én hívom Mils-nek - magyarázta Zola -, ez amolyan becézés. A Mils egy nagytestű hegyi állat neve a Pruglenen, hasonló, mint nálatok a medve. Bár csak akkor szoktam így szólítani, ha felbosszant...

- Arra gondoltam, hogy éhesek lesztek - vette vissza a szót Mile -, és talán egy fürdőnek is örülnétek. Foglaltam két szobát az egyik szállodában, lepakolunk, felfrissültök egy kicsit, majd ebéd. Délután pedig megnézzük a várost, van pár látnivaló, amit érdemes megnézni. Korán lefekvés, holnap pedig pihentem mehetünk a szüleinkhez.

- Jól hangzik - mondta mosolyogva Belinda.

2 órával később egy hatalmas emlékmű előtt álltak, és Belinda hallgatta, ahogyan Zola lelkesen meséli a történetét. Igazából csak fél füllel figyelt a barátnőjére, a gondolatait sokkal inkább az új élmények töltötték ki. A Pruglen elmaradottnak tűnt a Földhöz képest, olyan volt, mintha jó pár száz évvel le lenne maradva, de nagyon tetszett a lánynak. Nem volt nagy tömeg, mint a Földön és minden sokkal rendezettben tűnt. Az emberek nem rohantak annyira, jóval kevesebb jármű volt az utakon, és mindenfelé szembetűnő volt a rend és a tisztaság.

De leginkább Mile körül jártak a gondolatai. A férfi első pillantásra lenyűgözte. Nagyon kedves volt, figyelmes, aranyos... Izmos volt, és volt a tartásában, viselkedésében valami, ami erőt sugárzott. A földi férfiakat össze sem lehet vele hasonlítani. El sem tudta képzelni, hogy a férfi bántaná, ha valamit rosszul csinálna....

Egy erőteljes lökés ébresztette fel az ábrándozásából. Először nem is tudta, hogy mi történt, csak pár pillanattal később vette észre, hogy egy férfi ütközött neki. Belinda elvesztette az egyensúlyát, és talán el is esett volna, ha Mile el nem kapja. Ijedten figyelte, ahogyan a férfi a földön guggolva szedi össze a szétszóródott papírjait.

- Jajjj! - kiáltott fel Belinda. - Bocsánat, nem akartam...

“Na, most biztosan elkéri a füzetemet”, gondolta magában Belinda, miközben kibontakozott Mile karjaiból.

- Semmi baj, kisasszony - felelte az ismeretlen férfi. - Nem a maga hibája, én nem figyeltem. Nekem kell bocsánatot kérnem, amiért megütöttem. Remélem nem sérült meg?

- Nem, nincs semmi baj - motyogta Belinda megkönnyebbülve, hogy nincs veszélyben a popsija.

- Miért nézel ilyen ijedten? - kérdezte Zola, miközben az ismeretlen távolodott tőlük. - Csak nem azt hitted, hogy el fog fenekelni?????

Belinda mérgesen bámult vissza a nevető barátnőjére.

- Mire gondolhattam volna, szerinted? - mondta. - Amit meséltél, abból az jött le, hogy itt még akkor is elfenekelik a lányokat, ha csak rosszul néznek a pasikra...

- Mondtam, hogy csak akkor kapunk, ha mi vagyunk a hibásak. Te nem csináltál most semmit, csak álltál, és a pasi ütközött neked, ő bambult el. Ne légy ilyen nyuszi, élvezd a látnivalókat.

Átkarolta a barátnőjét és azt mondta:

- Gyere, menjünk, megmutatom az egyik kedvenc helyemet.

Egy hatalmas, kupolatetős épületbe mentek be.

- Itt a Nemek Harca előtti Pruglent mutatják be - mesélte Zola. - Eredeti épületekkel, tájakkal, állatokkal.

- Az épületekbe be lehet menni, és ki lehet próbálni az akkor használt eszközöket - vette át a szót Mile. - De Zola a kilátót szereti igazán...

- Igen - ragadta karon Zola a barátnőjét -, gyere, megmutatom.

Átmentek az épületen, és kiléptek az erkélyre, ami félkör alakban, több száz méter hosszan körbeölelt egy hatalmas területet. Nagyjából 3 méterrel alattuk csodálatos kép tárult Belinda szeme elé. Ilyen szépet a Földön még nem is látott, ezernyi színes virág, színes fák, és rengeteg állat, mind ismeretlen a földi lány számára.

- Ezek a növények és állatok már régen kihaltak nálunk - mondta Mile -, csak itt, a múzeumban láthatóak, sehol máshol.

- Ha bármi bajom volt, eljöttem ide, leültem, és csak bámultam órákig - mosolyodott el Zola.

Hirtelen valamilyen kavarodás támadt odalent, megjelent 3 egyenruhás férfi, kezükben vékony rúddal, és elkezdték arrább terelni az állatokat.

- Mi történik? - kérdezte Belinda.

- Nem tudom - felelte Mile. - A lenti részre tilos bemenni, az állatok eléggé vadak tudnak lenni. Azok a férfiak a múzeum őrei...

Belinda hirtelen meglátta, ahogyan két lány szaladt ki az egyik bokorból, és próbáltak elfutni az őrökkel ellentétes oldalon. Zola hangosan felkacagott.

- Ááááá, egyetemista lányok - magyarázta Belindának. - Tudod, ez amolyan bátorság próba, ha be akarsz kerülni egy csoportba. Valami veszélyeset kell csinálnod, mint pl. elvinni egy virágot a múzeumból, vagy hasonlót...

Belinda nem tudta levenni a szemét az eseményekről. Figyelte, ahogyan az őrök üldözőbe veszik a lányokat, és egyre közelebb kerülnek hozzájuk.

- Nagyon veszélyes, amit a lányok csináltak - mondta Mile. - Persze ilyenek a lányok....

- De mi értelme van menekülni? - kérdezte Belinda. - Hiszen nem sok látogató van, úgy is tudják azonosítani őket később....

- Ez igaz, de most a plusz büntetés elől menekülnek - felelte Zola. - Ezeket a próbákat nem lehet úgy megcsinálni, hogy ne bukjon le az ember. De ilyenkor úgy állítják be a lányok folletóját, hogy ha elkapják őket, akkor ott helyben kapnak egy fenekelést, és persze később a felügyelőjüktől egy másikat. Ha sikerül kijutniuk a lenti részről, akkor most megmenekül a popsijuk.

- Csak nem azzal a bottal fognak kapni, ami az őrök kezében van? - kérdezte Belinda, miközben figyelte, ahogyan a férfiak ketté váltak, egy a lányok nyomában maradt, miközben ketten eléjük vágtak.

- Nem, az egy elektromos sokkoló, az állatok miatt van náluk - felelte Mile.

Az erkélyen szinte mindenki a korláthoz lépett és figyelte a jelenetet. Belinda először nem értette, hogy a lányok hogyan akarnak kijutni, hiszen ameddig a szeme ellátott, csak azt a bejáratot látta, ahol az őrök bementek. Ekkor felfedezett a falon egy létraszerű valamit, amin a lányok lemászhattak és most erre futottak. Akkor már mindenki előtt világossá vált, hogy a lányok nem nyerhetnek, mivel a 2 őr pont elzárta előlük az utat.

A lányok is észrevették, hogy mi a helyzet. Lihegve megálltak, kezüket a térdükre támasztva pihegtek pár másodpercet, majd felegyenesedtek, nevetve összeölelkeztek, mint akik büszkék a teljesítményükre, majd engedelmesen követni kezdték az őröket.

- Gyere, menjünk - mondta Zola, és követni kezdte az embereket, akik eddig az előadást nézték.

- Mi lesz most a lányokkal? - kérdezte Belinda.

- Hamarosan meglátod - felelte Mile.

- Meglátom? Hogy-hogy?

- Szabály, hogy ha valaki szemtanúja a rosszalkodásnak, akkor illetőnek végig kell néznie a büntetést is - magyarázat Zola. - Az őrök a parkban nem fenekelhették el a lányokat az állatok miatt, így most nekünk is be kell mennünk a múzeumba.