Kántor B. Péter - Üzen a szél
Messze vagy tőlem
most nagyon.
A napfény megcsillan
a fodrozó tavon.
A szemed az.
Hallgatom az eget.
Madárdal kábít.
Édesdeden fuvoláz,
hív, szól és csábít.
A hangod az.
Kibomlik előttem
a tó-tükrű táj.
Álomkép.
Meseszép.
Az arcod az.
Nézek egy felhőt.
Hab-teste táncol, repül.
Messze van tőlem,
és nagyon egyedül.
Te vagy az.
Hiányod megfojt.
A csendben kereslek.
Napfénybe, dalba,
felhőbe kiáltom,
hogy
nagyon…
nagyon szeretlek…!
A széllel küldöm el Neked
szívem harmat-tiszta vallomását,
s tán majd a szél hozza nekem hírül:
megtaláltam izzó lelkem mását…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése