A házinéni

/Gregor története/

Kellemes, békés, kora nyári délután látszott köszönteni a két kolléganőt. Csak egy spontán ötlet volt Edittől, hogy munka után felhívja magához Vikit, akinek barátja, mint ebéd alatti beszélgetésükkor megtudta, úgyis a 24 órás szolgálatát kezdte meg délután kettőkor, a lány meg csak - hozzá hasonlóan - otthon unatkozna.

Péntek este volt, a lányok elkezdtek poharazgatni, a buli igen jól sikerült.... bár egy idő után összecsúsztak az események. Másnap a csengő gonosz, folyamatos és irgalmatlan hangjára ébredtek fel. „Basszus, a főbérlő...” Edit feje azonnal kitisztult. A lakást, és a berendezést is elég olcsón bérelte egy rokontól. Nem keresett olyan jól, hogy ha most kidobják, azonnal találjon egy másik albérletet, piaci áron, kauciófizetéssel.

Kinézett a kukucskálón, és azonnal felismerte Márta néni gonosz boszorkányra hajazó arcberendezését. Addigra már Viki is felébredt és odament az ajtóhoz.

"A házi néni..." – suttogta neki Edit - "ebből baj lesz.".

"Ketten csináltuk, elviszem veled a balhét, ne aggódj! Nyisd csak ki!" – mondta Viki.

Edit elfordította a zárat és kinyitotta az ajtót. Márta néni nem lepődött meg, mikor végignézett rajtuk. Pontosan tudta, ki ment fel Edithez, hiszen rendszeresen követi az eseményeket a földszinti lakásából. Két megszeppent, huszonéves lányt látott maga előtt, mindketten hosszú pólót viseltek csak a bugyijuk felett.

"Jó reggelt!" - rikácsolta. - "Szórakozunk, szórakozunk?! Úgy, hogy az egész ház beleremeg?! Hajnali 3-ig üvöltetjük a zenét, nyitott ablaknál? Mit gondol, kisasszony, hány percen belül fogom kitenni a lakásból? Megmondtam, hogy az én bizalmamat csak egyszer lehet eljátszani! És akkor még a szülei hiteléről nem is beszéltem! Gondolja, vissza tudják fizetni nekem?".

"Nem, nem..." - mondta Edit megszeppenve.

Az öregasszony évekkel ezelőtt adott kölcsön pénzt a szüleinek, azzal a feltétellel, hogy úgy törlesztik, ahogy tudják. Sokat tett a családért, és most tessék, rajta fog bukni minden.

"Mit tegyek?" - gondolta Edit. És azon nyomban ki is mondta.

Márta néni belépett a lakásba, becsukta az ajtót, szeme gonoszul csillogott. "Hogy mit?! Hogy is büntettek a szüleid gyerekkorodban? Úgy tudom, nem bántak veled kesztyűs kézzel!".

"Nem, valóban...".

Edit visszagondolt a falun töltött évekre. Sosem dúskáltak a vagyonban, már mióta az eszét tudta, ki kellett járnia a földekre dolgozni, hétvégeken, nyári szünetekben, iskola után... Ha valami nem tetszett a szüleinek, este mindig jött a büntetés, mogyorófavesszővel a fenekére 20 ütés. Ha piszkos volt a keze és a talpa, akkor még öt. Dolgozni állandóan szabad kézzel dolgozott, nyáron pedig mindig mezítláb, szóval a plusz 5 ütés állandó jelenség volt.

"Mogyorófavesszővel a fenekemre... 20 ütés..." - mondta Edit.

Márta néni elégedetten mosolygott. "És magácska, kedves?".

Vikinek ennyire intenzív élményei nem voltak. Az apja elverte néha, talán 4-5-ször életében, volt egy vastag, katonai bőrszíja, amit előszeretettel csattogtatott lánya meztelen fenekén.

"Bőrszíjjal...".

"Nem hangzik rosszul!" - mondta fölényes mosollyal Márta néni. - "Egyáltalán nem! Nos, akkor a helyzet a következő, kisasszonyok. Vagy mind a ketten bevállaltok egy kis büntetést, vagy Editke még ma mehet az utcára. És a szülei természetesen még a héten kifizetik a tartozást nekem! Beszéljétek meg, van 5 percetek rá!".

Edit ránézett félénken Vikire, mikor az ajtó becsapódott Márta néni után. Viki azonnal megszólalt: "Ne is mondj semmit, megmondtam, hogy elviszem Veled a balhét!".

"De ebből verés lesz...".

"Tudom! Apám veréseitől sem futamodtam meg soha. Szótlanul tűrtem mindig, pedig nem ütött gyengéket!".

"Nem is tudom, mit mondjak...".

"Semmit, én is benne voltam!".

Ekkor megszólalt a csengő, Márta néni nem várt 5 percet. Edit ajtót nyitott.

"Nos? Mit döntöttek?".

"Büntessen meg minket..." - suttogta Edit, lehorgasztott fejjel.

Márta néni arcára gúnyos mosoly ült ki.

"Meglesz, lányom, meglesz! A menetrend a következő:" - mondta, miközben a szatyrából kivett egy vastag, használt bőrszíjat, és egy mogyorófavesszőt - "először bemelegítem a feneküket a tenyeremmel. Aztán elverik egymást, a saját szüleik módszere szerint. Majd újra, a másik szüleinek módszerei szerint. Értve vagyok?".

"Igen!" - suttogta Edit, Viki csak bólintott egyet.

"Nos, ki kezdi?".

Viki szólalt meg kemény hangon: "Kezdje velem!".

És gyorsan letolta a bugyiját. Hátat fordított az öregasszonynak és lehajolt. Márta néni peckesen oda lépdelt, és elkezdte a tenyerével ütni a lány csupasz fenekét. Vikinek szinte arcizma sem rezzent, pedig nem vajtenyérrel ütött az öregasszony. Azonban kb. 20 ütés után érezte, hogy fárad, és inkább abbahagyta, hiszen kell, hogy legyen ereje a másik lányra is. Elégedetten nyugtázta a két kis piros foltot a lány fenekének két oldalán. "Egyenesedj ki!".

"Te következel!" - szólt Editnek.

A lány engedelmesen levette a bugyiját, odalépett Márta néni elé és lehajolt. Csatt-csatt-csatt-csatt, csak úgy visszhangzott az előszoba az ütések hangjától. Az házinéni kifáradásig ütötte a fenekét, Editnek úgy tűnt, többet kapott, mint kolléganője. Nagyokat csapott rá az öregasszony, de gyerekkorában ennél sokkal súlyosabb büntetéseket is elszenvedett. Ezeken gondolkodott, mikor Márta néni hirtelen abbahagyta az ütlegelést.

"Állj fel! Nos, bemelegedtetek rendesen, remélem. Legszívesebben magam folytatnám, de sajnos ehhez már öreg vagyok. Egymásra bízlak Titeket!".

Edit kezébe adta a mogyorófavesszőt.

"Lássam! Tudod, csak úgy, ahogy Téged büntettek régen!".

Edit átvette a vesszőt, eszébe jutott, ahogy fenyítések alkalmával belépett a szobába, és ott állt édesanyja, egyik kezében a vesszőt fogva, másikkal simogatva azt. Hallotta a hangját is, a számtalanszor elmondott mondatot: "Vetkőzz meztelenre, és feküdj fel az ágyra!".

Azon nyomban ki is mondta hangosan. Viki először habozott... ez egy magabiztos parancsnak hangzott, nem tudta mire vélni. Márta néni hangját hallotta a háttérből: "Visszaléphetsz, drágaságom! De akkor tudod, mi lesz?!".

Viki levette a pólóját, határozott léptekkel odament az ágyhoz, és hasra feküdt. Edit megsimogatta a fenekét néhányszor a vesszővel, majd lesújtott. Viki ezt is hang nélkül tűrte, bár igen fájdalmas élmény volt neki. Edit gyakorlatilag ütemre húzta rá a csapásokat, emlékeiből előjött, amikor Ő feküdt ott, már tudta a katonás ritmusát anyja csapásainak, és még a vessző hangjára is tisztán emlékezett. Olyan erővel sújtott le, hogy minden csapáskor ugyanazt a hangot hallja viszont.

Azon kapta magát, hogy élvezi kolléganője kiszolgáltatottságát, és hogy valakinek törlesztheti a gyermekkori sérelmeket. Közben hangosan számolt. Viki már egyre rosszabbul bírta, hogy ne szisszenjen fel 1-1 ütésnél, főleg, mikor Edit többször, ugyanarra a helyre ütött. Hallotta a számolást: "17" - hassz - "18" - hassz - "19" - hassz - "20" - hassz.

Viki úgy gondolta, hogy felállhat, de váratlanul lecsapott rá Edit magabiztos hangja. "Mutasd a kezed, és a talpad!".

Viki kifordította tenyereit, és térdből behajlította lábait. Edit megint hallotta Anyja hangját az agyában. "Koszos! Még öt!".

"Micsodaaa?!" - gondolta Viki. Ez bezsongott!

Kinyújtotta lábait és némán eltűrte a fenekére érkező plusz csapásokat. Lassan négykézlábra emelkedett az ágyon, majd felállt. Nagyon fájt, égett a feneke, de egy hang nem jött ki a torkán. Ezt a szívességet nem teszi meg!

"Gyönyörű volt!" - mondta elégedetten Márta néni. "Nos, Te következel, drágám!". És Viki kezébe adta a vastag, barna bőrszíjat.

Vikiből nem csodálatot váltott ki a gyerekkori fegyelmezőeszköz, gyűlölte ezt a tárgyat. És nem tudta elképzelni, hogy megüssön ezzel bárkit is. De Edit is megverte Őt! Kíméletlen volt vele, még ráadást is ütött rajta. És különben is, az ő érdeke! Hát akkor?! Hogy is csinálta az Apja? Ja, igen, megvan! Ránézett Editre.

"Hozzál be egy széket a szoba közepére!" - utasította. Edit engedelmeskedett. "Térdelj rá, hasad a támla fele! Kezeid öleljék a támlát!".

Edit feltérdelt, és felvette a pózt. Viki összehajtotta a szíjat, és ütött. CSATT! Ez még nem sikerült olyan nagyra. A következő 3 ütése még arra ment el, hogy bemérje magának, hova tud a leghatékonyabban ütni. Ő nem ütemesen ütött, mint kolléganője, megvárta, míg kicsit pihen Edit feneke, és akkor csapott le. Ő is így kapta annak idején.

Editnek ez szokatlan érzés volt, nem olyan, mint a vékony vonalon mélyen bőrébe hatoló vessző. És fájdalmas, nagyon fájdalmas. Anyja ütései ütemesen érkeztek, kolléganője azonban teljesen kiszámíthatatlan volt.

A tizenhatodik ütésnél felkiáltott. Viki sokkal kevesebbet várt, mint eddig, és egy olyan helyen találta el, ahol már vagy 7-8 ütés eltalálta. Az öregasszony csapásai sem múltak el fájdalom nélkül, és hirtelen mindez összeadódott neki. "Áh!". Viki csodálkozott egy kicsit. De nem ütött kisebbeket. Edit a többi ütést ugyanúgy szótlanul tűrte, mint az első 15-öt.

Edit lelépett a székről, Vikivel egymás szemébe néztek. Edit tekintete félénk volt, de kíváncsiság csillogott benne, Vikié mérges, és bocsánatkérő egyben.

"Anyád nem verte elég keményre a segged? Mit kiáltozol?! Vedd át a szíjat lányom, és folytassuk!" - hangzott fel a háttérből Márta néni utasítása.

Viki a kezébe nyomta az övet, és feltérdelt a székre, pont abba a pózba, ahogy az előtt Edit is volt. Edit ránézett Viki megvesszőzött fenekére, piros hurkák borították, több helyen vérzett is.

"Még erre üssek rá?" - gondolta Edit.

Az öregasszony észrevette a lány hirtelen jött habozását. "Na, mi az? Nem tudod, hogy kell használni?".

"Nem tudom megütni, nagyon fájdalmas, ha erre még ráütnek!".

"Na ne mondd! Az előbb még olyan élvezettel verted, hogy még én is megijedtem!".

Viki hátrafordult, és rákiáltott Editre: "Csináld!".

Viki tudta, hogy amit most kapni fog, attól minimum lángolni fog a feneke, de minél hamarabb túl akart lenni rajta, és tudta, hogy semmit nem érnek el az öregasszonynál a kérleléssel.

Edit összehajtotta az övet, és hozzálátott a veréshez. Hat, vagy hét ütés után látta, hogy kolléganője hatalmas kínokat élhet át, minden ütés után igazgatta a fenekét, és a 9. után fel is kiáltott. Viki már a harmadik ütésnél érezte, ahogy a már megvert felületre csapódott a szíj, hogy a hatalmas lelkierejét és tartását lassan elnyomják. A hét-nyolcadiknál már a könnye is kicsordult, a kilencediknél pedig eltört a mécses.

"Ahh!" - kiáltott fel.

"Tíz" - mondta Edit és újra csattant a szíj.

"Ah!" - hallatszott ismét.

Viki már nagyon ficánkolt a széken, szorította a támlát, a szeméből könnyek folytak, nem akarta magát megadni, de ezt a fájdalmat már egyre kevésbé bírta. Edit a tizenhatodik ütés után ijedt meg igazán, mikor kolléganője egyik lába lecsúszott a székről, és Viki lehanyatlott a padlóra. A fenekét fogta, szeme könnyes volt, úgy látszott, teljesen össze van törve. Edit ránézett Márta nénire. Ő odasétált diadalittasan.

"Nocsak, nocsak, a büszke lány a porban? Mi történt? Mégsem bírjuk annyira?".

"Nem ütöm meg többször..." - mondta Edit.

"Tényleg? Csináljam én? Semmi gond, de akkor elölről kezdem!".

Edit megriadt. "Ne, ne...akkor mégis én...inkább...".

Viki összeszedte a maradék erejét és büszkeségét, és visszatérdelt a székre. A maradék négy ütést ismét szó nélkül tűrte, mikor Edit végzett, felállt, kihúzta magát és úgy nézett Márta néni szemébe, akit láthatóan bosszantott, hogy nem sikerült teljesen megtörni a lányt.

"Vegye kezébe a vesszőt, és lásson hozzá az utolsó felvonáshoz!" - szólt ingerülten.

Edit megkönnyebbült, hogy kolléganője összeszedte magát, és hirtelen eszébe jutott, hogy rá is vár még 20 vesszőcsapás. Ettől már egyáltalán nem félt, nem úgy, mint a szíjtól. Sőt, magának sem merte talán bevallani, de izgalom töltötte el, várta is a büntetést. Csak úgy, mint régen, odasétált az ágyhoz, hassal lefeküdt rá, könyöke maga alatt, lábfejei lefeszítve - ahogy Anyja is utasította mindig.

Viki odalépett, néhányat suhintott a levegőbe, mintegy gyakorlásként, majd ütött. Hassz! Ugyanúgy ütemesen, ahogy Edit csinálta vele, húzta rá a csapásokat kolléganője fenekére. Edit szó nélkül tűrte, ismerős volt testének a csapások után átfutó fájdalom, fülének pedig a vessző hangja.

A huszadik ütés után Viki leengedte a vesszőt, Edit azonban fekve maradt. Felfordította a tenyereit és térdben behajlította a lábát. Viki végigmustrálta, aztán eszébe jutott, Ő miért kapott még ötöt.

"Piszkos!" - szólalt meg. És még ötöt ráhúzott kolléganője fenekére.

Edit felkelt, lassan, ahogy annak idején. Azért a fájdalom nem esett jól neki, amit most érzett, fel is szisszent egyszer, miközben talpra állt. Márta néni odasétált a két meztelen lány elé.

"Forduljatok meg és hajoljatok le! Neeem, nem lesz több verés, ne aggódjatok. Csak meg akarom szemlélni, mennyire volt hatékony a büntetés!".

Mindkét lánynak nagyon szép, formás feneke volt. Vikié nagyon csúnyán nézett ki, tele volt piros és lilás hurkákkal, itt-ott vérzett is. Edité egy fokkal jobb állapotban volt, bár az Ő feneke hozzá volt szoktatva az ilyen megpróbáltatásokhoz.

"Nos, lánykák, részemről végeztünk. Edit kisasszony, a szülei kölcsönéhez úgy állok, ahogy eddig, és a szűrét sem teszem ki egyből! Van fél éve új lakást találni!".

"Teeesssék?" - hebegte Edit.

"Az elején azt mondtam, hogy azonnal kiteszem a lakásból, ha nem veti magát alá a büntetésnek. Nem szegtem meg! Fél év, Kisasszony! Minden jót!" - és kisétált az ajtón.

„Másnaposan a fejem szokott fájni, nem a seggem!” – jegyezte meg Viki fájdalmas arckifejezéssel.

Edit nem is gondolt a fájdalomra, amit a verés okozott neki. „Fél év…” – suttogta.

„Ugyan semmi közöm hozzá” – kezdte Viki, miközben hasra feküdt az ágyon – „semmi… hát… na, mindegy. Szóval, most jól megveretted magad azért, hogy fél évvel tovább lakhass itt, és főként az Anyádék kölcsönéért, akik mellesleg szintén állandóan vertek, és Te még nekik vagy hálás! Hát gratula! Rólam meg nem is beszélve…”.