Paula Gossling: A halál angolt tanul

A hatvanas évek közepén, az ülősztrájkok idején történt. Richard Wayland, aktivista és vietnami sorozásra igen esélyes alany, ülősztrájkot szervezett az angol tanszéken, tiltakozásul az egyetem eljárása ellen, amellyel az a hallgatók adatait hozzáférhetővé tette a kormányzat számára, hogy annak alapján döntsék el, kit hívnak be. Kate, Richard Wayland imádója és barátnője, velük tartott, mert magával ragadta az érzelmileg motivált és meglehetősen homályosan megfogalmazott "ügy" izgalma. Ő is csatlakozott a kántálókhoz, a nevetgélőkhöz és a jórészt hisztérikus tömeghez, amíg a rendőrség meg nem érkezett. Akkor minden megváltozott. Szörnyen megrémült, amikor az egyenruhás férfiak rajvonala behatolt az épületbe. És menekült. Egyikük utánaeredt, és egy üres emeleti szobában sarokba szorította. Ott nekiállt, térdére fektette, és irgalmatlanul elfenekelte. Aztán talpra állította, kemény csókot nyomott a szájára, majd otthagyta, és visszatért társaihoz, akik közben szorgalmasan tartóztatgatták le a többieket. Kate-t nem tartóztatták le. Megalázva, megzavarodva és főképpen bűntudattól lesújtva, amiért pánikba esett, és otthagyta Richardot meg a társait, sötétedésig kushadva bújt meg a szobában. Akkor kisurrant az épületből, és hazasomfordált. Senkinek sem beszélt erről a kalandjáról, kivéve természetesen legjobb barátnőjét, Liz Olsont. A rendőr arcát nem láthatta, mert tükröződő szemüveget viselt, a motorkerékpáros járőrök kedvencét. Nem maradt meg más érzés az emlékezetében, mint a férfi tenyere félig csupasz fenekén, meg a szája és a nevetése, amikor magára hagyta. Csak annyit mondott neki: "Most szaladj haza, és játsszál a babáiddal. Ez itt nem kislányoknak való szórakozás."